Miközben Magyarország lakossága évtizedek óta csökken, a beépített területek folyamatosan terjeszkednek. Az elmúlt öt évben új lakóterületek, nagy kiterjedésű ipari üzemek, napelemparkok és vízparti beruházások formálták át az ország tájait, gyakran korábbi mezőgazdasági vagy természetközeli területeken.
Dr. Boromisza Zsombor okleveles tájépítészmérnök, élővilágvédelmi és tájvédelmi szakértő szerint a folyamat nemcsak új épületeket jelent, hanem a tájszerkezet, az élőhelykapcsolatok és a tájhasználat mélyreható átalakulását is.
Magyarország népessége az 1980-as évek elején érte el csúcspontját, azóta országos szinten csökken, miközben a művelésből kivett, döntően beépített területek aránya közel a duplájára nőtt. A folyamat térben nem egyenletes: Budapest, Pest megye és Győr-Moson-Sopron megye duzzadó agglomerációiban egyre többen találtak új otthonra, miközben több vidéki térség jelentős népességvesztést szenvedett el, Békés megye népessége például több mint 10 százalékkal csökkent.
A nagyvárosok környékén a lakó- és termelési funkciók szétválása új lakóterületek, közlekedési kapcsolatok és infrastruktúrák kiépítését ösztönözte, ami a beépített területek terjeszkedésével és a táj feldarabolásával járt. Ezzel párhuzamosan számos aprófalvaknak és tanyáknak helyet adó térségben az elnéptelenedés, az elöregedés és a művelés visszaszorulása vált meghatározóvá, ami a földhasználat elhagyásához, spontán gyepesedéshez, cserjésedéshez és erdősödéshez vezethet.
A rendszerváltás utáni évtizedekben emellett visszaszorultak egyes hagyományos tájhasználati formák, miközben terjedtek a zöldmezős beruházások, a logisztikai fejlesztések és a közlekedési infrastruktúrák. Az elmúlt öt év tájhasználati változásai ebben az összefüggésben értelmezhetők: nem elszigetelt jelenségekről, hanem egy hosszabb ideje zajló tájszerkezeti átalakulás újabb szakaszáról van szó.
A publikáció tovább olvasható a Másfélfok publikációjában.
Fotók: Canva