Még nem tud a vonat igazi alternatíva lenni
Még nem tud a vonat igazi alternatíva lenni

Az elmúlt hónapok nem a légiközlekedésről szóltak, és ennek okán sokakban felmerült, hogy —legalább Európán belül— a jóval kevésbé szennyező vasút kiválthatná a repülést, amikor túl leszünk a válságon.

Hiába jóval környezetbarátabb utazási mód a vonatozás, és kilométerre vetítve csak töredéke a kibocsátott szén-dioxid annak, ami a repülés során keletkezik, az Eurostat adatai szerint a kontinensen még a belföldi utazásoknak is csak 13%-a történik vasúttal.

A probléma egyik fő oka, hogy jelenleg európai szinten nincsenek kiépítve azok a nagysebességű vonatok számára alkalmas pályák, melyek valódi alternatívát jelenthetnének, ráadásul ezek építési költsége olyan magas, hogy csak azokon a szakaszokon érdemes belevágni, ahol a megtérülés reális lehet.

Az EU szerint a 300-800 kilométeres távolságokon lehet a repülés alternatívája a vasút, ha a Frans Timmermans, az Európai Bizottság klímaügyekért felelős alelnöke által javasolt közlekedési infrastruktúra-fejlesztések megvalósulnak.

Magyarországon jelenleg nincs nagysebességű, 250 km/óra feletti tempóra alkalmas vasúti pálya, ám a MÁV jelenleg 13 országba kínál nemzetközi jegyeket. Ezek közül viszont a repülés valós alternatíváját csak a közelebbi célállomások, Bécs és Zágráb jelenthetik.

Forrás: hvg.hu

search icon