Mérföldkő a hazai állatvédelem tekintetében
Mérföldkő a hazai állatvédelem tekintetében

Január elsején kezdte meg működését az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) keretein belül megalakított Állatvédelmi Központ, amelynek feladata az edukáció mellett, hogy tudományos hátteret biztosítson az állatvédelem területén dolgozó valamennyi szereplőnek.

A központ különlegessége, hogy megpróbálja összefogni az állatvédelemmel foglalkozó számos tudományágat. Ez szükséges is, hiszen a terület sokszínűsége miatt számos szakterület bevonása szükséges, hogy megfelelő képet kapjunk helyzetéről és lehetőségeiről. Sótonyi Péter, az ÁTE rektora szerint

(a központ) Feladata, hogy a tudomány oldaláról támogassa a hazai állatvédelem fejlődését, hozzájáruljon a társadalmi szemléletformáláshoz, a felelős állattartás fontosságának tudatosításához.

A központ máris nagyívű tervekkel készül a jövőre. Amellett, hogy hosszú távú partnerségre fognak törekedni az állatvédelem minden szereplőjével, az állami és civil állatvédő szervezetek bevonásával szeretnének mielőbb megalkotni egy állatvédelmi kódexet.

Az új szervezet nem véletlenül az ÁTE keretein belül kezdi meg működését, hiszen az egyetem a a hazai állatvédelmi kutatások és szakemberképzés legfontosabb helyszíne, ahol a közelmúltban vált az állatvédelem tantárgyként is kötelezővé minden hallgató számára. A már végzett állatorvosok számára hamarosan megteremtik az állatvédelmi szakállatorvos képzés feltételeit.

A központ megnyitóján Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos is beszédet mondott, amiben megköszönte az állatvédelem területén dolgozó szakmai és civil szervezetek munkáját, és az együttműködésükben rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet.

Fel kell lépni az állatok érdekében, szót kell emelni a felelős állattartás mellett, és minden eszközzel küzdeni kell az illegális szaporítók, a gondatlan állattartók és az állatkínzók ellen.

-tette hozzá a miniszteri biztos

Vetter Szilvia a központ vezetője elmondta, hogy terveik között szerepel, hogy civileknek is szerveznek képzéseket, szakmai napokat, valamint, hogy fontosnak tartják a szakmai munka mellett a tudományos ismeretterjesztést is, hogy a nagyközönség is közérthetően tájékozódhasson a legújabb állatvédelmi kutatási eredményekről.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(MTI)

search icon