„Nem tudnak az emberek egyszerre két válságra fókuszálni”
„Nem tudnak az emberek egyszerre két válságra fókuszálni”

A tavalyi évet többek között a Z generációs aktivistáknak köszönhetően környezetvédelmi és klímaválsággal kapcsolatos események tematizálták (pl. brazil esőerdő tüzek, óceánok szennyezettsége), idén a koronavírus okozta krízis elterelte a figyelmet ezekről a kérdésekről.

A 168 órában Nyírő Fanni, az Extinction Rebellion mozgalom aktivistája elmondta, hogy

Nem tudnak az emberek egyszerre két válságra fókuszálni. Itt, Magyarországon, főleg Budapesten annyira még nem érezzük a bőrünkön a klímaváltozás hatásait, a globális témák iránt kevésbé vagyunk érzékenyek, mint Nyugaton.

Ugyanakkor az optimista hangok szerint a COVID krízisből való kilábalás akár egy zöld fordulatot is hozhat, melynek jeleit a klímaaktivista is felsorolta:

  • A fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás visszaesett a pandémia miatt
  • Az ENSZ csúcstalálkozót tartott a párizsi klímaegyezmény ötödik évfordulója alkalmából
  • Az Európai Unió 40 százalék helyett 55 százalékos klímasemlegességet vállalt tíz éven belül
  • Egyesült Államok visszalép a párizsi klímaegyezménybe 

Persze a megnövekedett házhozszállításból származó műanyaghulladékok és az óceánok szennyezettsége továbbra is megoldásra várnak, csak úgy mint a fejlődő országok oltásprogramjai.

A vakcina elterjedését követően van rá esély, hogy ismét reflektorfénybe kerülhet bolygónk jövője is.

search icon