Az otthoni gyömbértermesztés olyan egyszerű, hogy muszáj kipróbálnod! Mutatjuk a módját!
A gyömbér az egyik legnagyszerűbb gyógyító hatású fűszernövény. Ráadásul nagyon változatosan fel lehet használni, hiszen ízesíthetünk vele teát, süteményt készíthetünk belőle, de tehetjük levesbe és húsételek mellé is kiváló. Akár frissen, akár szárított formában használhatjuk. Sőt, még akár otthon is termeszthetjük.
Nem véletlen, hogy a tengerészek már nagyon régen felfedezték, hogy gyömbért rágva nem lesznek tengeribetegek, az ókori indiaiak pedig emésztési problémáik esetén vetették be a gyömbért, de sok étel fontos alkotóeleme is volt náluk. Az ókori görögök gyúrták bele először a kenyérbe és így született meg a gyömbérkenyér, míg a középkorban az olaszok a szexuális teljesítmény fokozására fogyasztották. Az angolok sört készítettek belőle, hiszen a gyömbérsör amellett, hogy finom, kiválóan alkalmas a gyomorpanaszok, az émelygés vagy a hányinger leküzdésére.
A gyömbér tehát kétségtelenül hasznos, azonban az ára igen magas, így túl gyakran nem kerül be a kosarakba. Azonban van rá lehetőség, hogy egyszerűen és olcsón hozzájuthassunk. Így ha elfogy, nem kell elmenni „gyömbér”. Hiszen terem otthon is.
Így termessz otthon gyömbért
Ahhoz, hogy saját gyömbérünk lehessen otthon, először is egy nagy cserépre lesz szükségünk. Mivel a boltban vásárolható gyömbéreket sok esetben csírázásgátló anyaggal kezelik, érdemes kertészetben vásárolnunk a gyömbérgumót. Tisztítsuk meg a gyömbért, majd áztassuk be 24 órára, mielőtt feldarabolnánk. Mivel a gyömbér gyökerei vízszintesen nőnek, fontos, hogy széles legyen a cserép vagy a láda, amibe el fogjuk ültetni.
Töltsük meg a cserepet vagy a ládát gazdag, jó vízelvezetésű földdel, majd a gyömbér gumóját szeleteljük vékony darabokra. Keressünk olyan darabokat, amelyeken kis bemélyedések vannak, és ezekkel lefelé helyezzük őket a cserépbe, körülbelül 4 centiméter mélyen.
Az ültetés után rendszeresen és bőségesen öntözzük a gyömbért, és ne hagyjuk, hogy a földje kiszáradjon. Ne legyünk türelmetlenek, hiszen valószínűleg több hetet is várnunk kell, mire előbújik a kis növény a földből. Fontos, hogy óvjuk a hidegtől, és olyan helyen neveljük, ahol szórt fény éri. Körülbelül nyolc hónap alatt fejlődik ki teljesen a gyömbér, amikor is tőosztás szerűen szétválaszthatjuk a rizómáit. Az új gyömbért pedig ültessük el egy cserépbe.
A rizóma a gyömbér ehető része. A gyökereket mindig távolítsuk el, amikor a rizómát fogyasztani kívánjuk. A gyömbért mindig mossuk és hámozzuk meg fogyasztás előtt. Akár szeletelve, akár reszelve is nagyon finom és jótékony hatású. De akár sütőben meg is száríthatjuk és le is reszelhetjük, hogy tovább eltartson.
Kiemelt kép: canva
Forrás: Agroinform