2020.12.11

Olyan fajokat is elfogyasztunk, amelyeknek még nevük sincs

Élő bolygónk
Greendex Szemle
Olyan fajokat is elfogyasztunk, amelyeknek még nevük sincs

Az ehető tengeri csigák új faját fedezték fel japán kutatók, akik szerint a regionális biodiverzitás jobb megismerése és megértése kulcsfontosságú a környezetvédelem szempontjából.

A felfedezés abból a szempontból nem jelent újdonságot, hogy az állatot eddig is ismerték, sőt fogyasztották, azonban tudományosan korábban nem volt leírva, melyben az is közrejátszott, hogy igen hasonlított egy már ismert fajhoz, a Tegula xanthostigma.

Az új faj, mely a Tegula kusairo nevet kapta, héjának színében és kis mértékben méretében különbözik a már leírt csigáktól, de azt, hogy új faj, csak genetikai vizsgálatokkal tudták alátámasztani.

Eredményeik rámutattak a tengeri puhatestűek azonosításának és osztályozásának nehézségeire, de az is kiderült, hogy a morfológiai, az ökológiai ás a genetikai ismeretek integrálása lehet hatékony módszer a (hasonló) fajok közötti határok megtalálására.

Daishi Yamazaki, a tanulmány társszerzője

A felfedezés fontos, hiszen a két faj élőhelyhasználati szokásai némileg eltérőek, és elterjedési területük sem fedi egymást teljesen, így pedig már más szemmel lehet vizsgálni őket. Érdekesség, hogy a táplálékként kifogott tengeri csigafajok között továbbra is vannak olyanok, melyeket tudományosan még nem írtak le.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

Forrás: phys.org

Greendex Szemle