Planet Budapest 2021: üzleti fordulatot is hoz a fenntarthatóság

Planet Budapest 2021: üzleti fordulatot is hoz a fenntarthatóság
Planet Budapest 2021: üzleti fordulatot is hoz a fenntarthatóság

A visegrádi országok közös fenntarthatósági rendezvénye Budapesten

Üzleti fordulatot is hoz a fenntarthatóság. Mindezt jól mutatja, hogy a fenntarthatósági technológiák fejlesztésével foglalkozó szektorok növekedése 2030-ig elérheti az évi 25 százalékot, illetve ma már a befektetők több mint 50 százaléka vesz figyelembe pénzügyi beruházási döntései során környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontokat is. A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó egyik központi témája annak bemutatása, hogy a fenntarthatóság ma már nemcsak kihívás, hanem gazdasági lehetőség is.

2021. november 29. és december 5. között a Hungexpon rendezik meg a visegrádi országok közös fenntarthatósági rendezvényét. A Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében megvalósuló Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó célja inspiráló közeget biztosítani a politikai, a gazdasági, a pénzügyi és a tudományos élet szereplőinek a párbeszédhez és a megoldások kereséséhez. A Planet Budapest 2021 keretében megvalósuló Fejlődés Harmóniában a Természettel – Fenntarthatósági Expó pedig olyan innovatív és fenntartható technológiákat mutat be a nagyközönség számára, amelyek egyszerre képesek formálni a jövő hétköznapjait és üzleti életét.

Azt, hogy a fenntarthatóság ma már nemcsak kihívás, hanem üzleti lehetőség is, jól mutatja, hogy Európában az intézményi befektetők 92 százaléka köti üzleti döntéseit a fenntarthatósági irányelvekhez. Sőt a fenntarthatóság ma már kifejezetten előny lehet a versenyben bármely vállalkozás számára. Mindezt alátámasztja, hogy a zöld kötvények kibocsátása a 2012. évi 2,6 milliárd dollárról 2018-ban 167,6 milliárd dollárra nőtt. Ugyanezt demonstrálja, hogy a Planet Budapest 2021 megbízásából készült egyik kutatás szerint a magyarok 43 százaléka lenne hajlandó többet költeni környezetbarát termékekre.

A téma kifejezetten érdekli a magyar társadalmat, és sokan még többet szeretnének tenni a fenntarthatóság érdekében. A Planeten éppen ezért az ehhez szükséges teljes eszköztárat kívánjuk közérthetően bemutatni. Szeretnénk rávilágítani arra, hogy ezek a megoldások nem feltétlenül járnak lemondással vagy a megszokott komfortunk csökkenésével, sok esetben pedig jelentős költségmegtakarítást is eredményezhetnek a családok, háztartások számára

– hangsúlyozta Joó István helyettes államtitkár, a Planet Budapest 2021 lebonyolításáért felelős kormánybiztos.

A fenntarthatóságnak ma már jelentős a makrogazdasági súlya is. Kiválóan jelzi ezt, hogy Magyarországon csak a környezetvédelmi ráfordítások értéke – a vállalatok, a háztartások és az állami intézmények költéseit összeadva – meghaladja az évi 735 milliárd forintot, a környezetvédelmi iparban dolgozók száma pedig immár eléri a 42 ezer főt. Figyelemre méltóak a globális adatok is: a fenntarthatósági fordulat 2030-ig világszerte 24 millió új munkahelyet teremthet. A várakozások szerint többek között olyan területek szereznek fontos szerepet a jövő gazdaságában, mint a szén-dioxid-lábnyom csökkentésére irányuló technológiák, a fenntartható városok fejlesztését segítő megoldások vagy éppen a víztisztítással kapcsolatos eljárások.

A biztató számok ellenére a fenntarthatósági fordulat csak akkor lesz sikeres, ha úgy tudjuk a környezeti mutatóinkat javítani, hogy közben a gazdaságnak is sikerül további lendületet adni. A magyar környezetipari export értéke megfelelő innovációval és befektetői tőke bevonásával néhány éven belül a sokszorosára növelhető” – emelte ki a kormánybiztos.

Fejlődés Harmóniában a Természettel – Fenntarthatósági Expó

A Planet Budapest 2021-en belül megvalósuló Fejlődés Harmóniában a Természettel – Fenntarthatósági Expó célja, hogy a vállalati szféra képviselői ne csupán kihívásként, hanem lehetőségként is tekintsenek a fenntarthatóságra. Ennek érdekében a szakkiállítás célzottan támogatja az üzleti kapcsolatok építését, segítve ezzel a hazai és a nemzetközi együttműködéseket. A kiállítók regisztrációja már elkezdődött, a részvételt fontolgató vállalkozásoknak érdemes mielőbb jelezni jelentkezési szándékukat a Planet Budapest hivatalos honlapján elérhető online jelentkezési felület kitöltésével.

Kiemelt célunk teret biztosítani a régió vállalkozásainak üzleti kapcsolatok létrehozására és tudáscserére” – hangsúlyozta Joó István.

search icon