Puerto Rico déli régiója a tisztább levegőért és vízért küzd
Puerto Rico déli régiója a tisztább levegőért és vízért küzd

A redőnyös ablakok látványa állandó Salinasban, egy Puerto Rico délkeleti partján fekvő ipari városban, amely az Egyesült Államok egyik legszennyezettebb régiója. Évek óta a széntüzelésű és termoelektromos erőművekből származó mérgező hamu és vegyszerek borítják be ezt a közösséget, a lakosok pedig számos egészségügyi problémára panaszkodnak a ráktól az Alzheimer-kórig.

Tavaly pedig robbant a bomba: az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének tisztviselői Salinasba utaztak hogy bejelentsék, a városban található az egyik legmagasabb koncentrációban az etilén-oxid, egy rákot okozó gáz. A szövetségi kormány által Salinasra fordított figyelem nyomán felbátorodva a lakosok hatalmas büntetéseket követelnek a régiót szennyezőkre.

„A halálomig harcolni fogok” – mondta Elsa Modesto, a 77 éves nyugdíjas, aki a tavalyi bejelentés óta egyetlen EPA-találkozót sem hagyott ki. – „Tudni akarom, mi van a környezetben.”

Kínai szmogellenes technológiát alkalmaznak Pakisztánban

Puerto Rico a 22. helyen áll az Egyesült Államok 56 állama és más területei között a négyzetkilométerenként kibocsátott összes kezelt hulladék alapján. Az EPA Toxics Release Inventory adatai szerint a kategória első tíz települése közül hat Puerto Rico déli régiójában található, Salinas pedig a hatodik helyen áll.

Salinas városában az egyik legmagasabb a rák előfordulási aránya Puerto Ricóban, 2019-ben 140 esetet jelentettek. Magasabb az arány, mint a szomszédos Guayama városában, ahol a rákos megbetegedések és más betegségek is megszaporodtak, amióta a széntüzelésű erőmű 2002-ben megkezdte működését – mondta Dr. Gerson Jiménez, a Menonite Kórház igazgatója, aki nyilvánosan tanúskodott a meghallgatásokon, és felszólította az üzem bezárását.

A Puerto Rico délkeleti részén dolgozó orvosok észrevették, hogy amióta az AES Corporation megkezdte működését Guayamában, jelentősen megnőtt a légúti és húgyúti megbetegedések száma, valamint jelentősen megnőtt a különböző rákbetegségek diagnózisa

– vallotta egy meghallgatáson.

A város a széntüzelésű erőmű, a sziget két legnagyobb hőerőműve és más iparágak között fekszik, köztük egy hőre keményedő kompozitokat gyártó vállalat szomszédságában, amely legfőképpen olyan eszközökben használatos, mint a hűtőszekrények. Az EPA szerint ez a cég, az IDI Caribe Inc. az a létesítmény, amely a legtöbb kibocsátásért felelős  Salinasban.

Összességében a sztirol és az etilén-oxid a két legfőbb vegyi anyag, amely Salinasban a levegőbe és a vízbe kerül, de Salinas és Guayama kén-dioxid szintje is meghaladja az előírásokat.

Salinas ad otthont a Steri-Tech cégnek is, amely etilén-oxidot használ az orvosi berendezések sterilizálására. Ez egy színtelen, gyúlékony, enyhén édes szagú gáz, évente mintegy 20 milliárd steril orvosi eszköz tisztítására szolgál. Az EPA szerint a gáz rövid távon nem jelent kockázatot, azonban hosszú távon limfómát, mellrákot és más betegségeket okozhat. La Margaritában, a Steri-Tech mellett fekvő mintegy 100 fős negyedben többen is meghaltak rákban.

Richard Ruvo, az EPA levegő- és sugárzási igazgatója elmondta, hogy a Steri-Tech berendezései kiszűrik a kibocsátások 99%-át, de ez nem elég: „Tudjuk, hogy többet kell tenni a kibocsátás csökkentése érdekében.”

(forrás: phys.org)

search icon