Több mint 170 veszélyeztetett fóka tetemére bukkantak a Kaszpi-tenger partján

Több mint 170 veszélyeztetett fóka tetemére bukkantak a Kaszpi-tenger partján
Több mint 170 veszélyeztetett fóka tetemére bukkantak a Kaszpi-tenger partján

A kutatók szerint a fiatal állatokkal halászhálók végezhettek, de nincs kizárva az orvvadászat sem, és akár valamilyen környezetszennyezés is állhat a háttérben.

A moszkvai tengeri emlősök kutatásával foglalkozó intézet munkatársai szerint a kizárólag ezen a területen élő kaszpi fókák száma a 20. század eleji 1 milliós állományról mára csupán 70 ezerre csökkent.

Épp ezért a mostani tömeges pusztulás nagy csapás a faj számára, azonban a kutatók egyelőre nem tudták egyértelműen meghatározni, hogy mi okozta az esetet.

Nem zárható ki, hogy valamilyen ipari szennyezés áll a háttérben. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja szerint az egész Kaszpi-tengerre hatalmas mennyiségű szennyezés nehezedik, ugyanis a bolygó legnagyobb tavát körülvevő országok nem fordítanak elég figyelmet a környezetvédelemre.

Ezzel együtt a szennyezés mellett elképzelhető az is, hogy orvvadászok vagy óvatlan halászok végeztek az állatokkal, ahogy az sem zárható ki, hogy az éghajlatváltozás hatásainak következtében pusztultak el a fókák.

2020 decemberében nagyon hasonló esemény történt, akkor közel 300 kaszpi fóka tetemét találták meg a dagesztáni partokon.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(Independent)

search icon