Több mint ezer tagintézmény a Zöld Óvoda programban
Több mint ezer tagintézmény a Zöld Óvoda programban

A környezettudatos gondolkodást nem lehet elég korán kezdeni. Sőt minél kisebb a gyerek, annál érdeklődőbb, nyitottabb, befogadóbb, annál könnyebb motiválni, illetve kialakítani benne a helyes szokásokat – mondta László Tibor Zoltán környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár, akit a Magyar Nemzet kérdezett a programról.

A környezetügyért és az oktatásügyért felelős tárcák együttműködésében már 15 éve működik a szemléletformáló program, amely nemcsak kampányjellegű akciókat, hanem folyamatos elkötelezettséget jelent a bekapcsolódó intézmények részéről.

Egy székelyudvarhelyi óvodában a gyermekek újrahasznosított díszeket és madáretetőket készítenek, természetvédelmet tanulnak, de felkészülnek a várható természeti katasztrófák megfelelő kezelésére is

A résztvevő óvodákban azon kívül, hogy a fenntartható fejlődés szemléletére nevelik a gyerekeket, maguk az intézmények is igyekszenek hiteles példát mutatni. „Túl azon, hogy a gyerekekkel kertészkednek, újrahasznosítanak, fát ültetnek és szelektíven gyűjtik a hulladékot, maga az intézmény is a fenti elvek mentén működik: odafigyelnek a takarékos víz- és energiafogyasztásra, a közétkeztetés során rövid ellátási láncra törekszenek, vagyis lehetőleg helyben termelt gyümölcsöket, zöldségeket vásárolnak.” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

(magyarnemzet.hu)

search icon