Újabb kutatás bizonyítja, hogy a vegán étkezéssel jelentősen csökkenthetjük a környezeti terhelésünket

Újabb kutatás bizonyítja, hogy a vegán étkezéssel jelentősen csökkenthetjük a környezeti terhelésünket
Újabb kutatás bizonyítja, hogy a vegán étkezéssel jelentősen csökkenthetjük a környezeti terhelésünket

Az independent.com idézi fel azt a Science magazinban is megjelent tanulmányt, amely szerint a lehető legkörnyezettudatosabban járunk el, ha vegán életmódot folytatunk.

Az Oxfordi Egyetem kutatói megállapították, hogy a hús és tejtermékek kiiktatása az étrendből akár 73 százalékkal is csökkentheti az egyén élelmiszerből származó karbonlábnyomát. Ha mindenki abbahagyná az állati eredetű élelmiszerek fogyasztását, a földterületek mezőgazdasági célú felhasználása globálisan 75 százalékkal csökkenthető lenne: ez az Egyesült Államok, Kína, Ausztrália és az EU együttes méretének felel meg. Egy ilyen mérvű változás nem csak az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának jelentős csökkenését eredményezné, hanem a mezőgazdaság által kisajátított vadterületeket is felszabadítaná, ami a vadon élő állatok tömeges kipusztulásának egyik elsődleges oka.

A Science című folyóiratban publikált új tanulmány az eddigi egyik legátfogóbb elemzés, amely a gazdálkodás környezetre gyakorolt káros hatásait vizsgálja, és 119 ország közel 40 000 gazdaságának adatait tartalmazza. Az eredmények azt mutatják, hogy a hús-és tejtermelés felelős a mezőgazdaság üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 60 százalékáért, miközben a termékek önmagukban csak a világszerte elfogyasztott kalória 18 százalékát és a fehérjének pedig 37 százalékát biztosítják.

A kutatók összesen 40 mezőgazdasági terméket vizsgáltak meg a tanulmányban, lefedve az összes elfogyasztott élelmiszer 90 százalékát. Az éghajlatváltozásból származó kibocsátások, a vízszennyezés és a légszennyezés elemzésével megvizsgálták, hogy ezek a termékek hogyan hatottak a környezetre.

A tanulmány egyik vezető szerzője Joseph Poor kifejtette, hogy még a fenntarthatónak tekintett termelési módszerek, mint például az édesvízi haltenyésztés és a fűvel táplált marhahús is környezeti problémákat okozhatnak. Ugyanis a fű hússá történő átalakítása olyan, mint a szén energiává alakítása: óriási káros anyag kibocsátási költséggel jár. Poor azt is hozzátette, hogy

A vegán étrend valószínűleg az egyetlen és leghathatósabb módja annak, hogy az emberiség csökkentse a Földre gyakorolt negatív hatását: nem csak az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, hanem a globális savasodást, eutrofizációt, a földhasználat és a vízhasználatot is. Sokkal jelentősebb az előnye, mint a repülések csökkentésének vagy az elektromos autó vásárlásának. Emellett az állati termékek fogyasztásának teljes elkerülése sokkal több környezeti előnnyel jár, mint a fenntartható hús- és tejtermékvásárlás.

search icon