Sok szép népszokásunk van a karácsonyi ünnepekkel kapcsolatban. A díszbe öltöztetett fenyő és a kötelező ajándékozás nincs köztük. A fogyasztói társadalom előtti időkben az ünnep nem a materiális világ köré szerveződött. Sokkal inkább kapcsolódott a szellemvilághoz, a természet hatalmába és az isteni erőbe vetett hit és tisztelet kifejezéséhez.
Elődeink ünnepi hagyományaiban a keresztény vallási elemek az ősi magyar hitvilággal keveredve ünnepi rítusokban, szimbólumokban öltöttek testet. Az adventi időszak és a karácsony misztériuma a mély hittel átszőtt közösségi hagyományok, mágikus jelentések, népi jóslatok jegyében telt.
Az otthonok többségéből kikoptak azok a szokások, melyeket őseink évszázadokig őriztek, és ezek bizonyára nem is térnek már vissza. Pedig sok hasznos üzenet hordozói, melyeknek jelen korunkban is van aktualitásuk. Miután megismertük történetüket, néhány apróságot akár vissza is csempészhetünk saját adventi rituáléink közé. És ezzel nem csak őseink kultúrája előtt tisztelgünk. Hagyományaink ápolása segítségünkre lehet a fenntarthatóbb ünnepi szokások kialakításában, a bensőséges karácsonyi hangulat megteremtésében. Tradícióink továbbörökítéséhez hasznos megoldások hangzottak el az idei Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expón is, amely rendezvényen számos fenntarthatósággal foglalkozó kis- és nagyvállalat mutathatta be tevékenységét, ezzel példát mutatva a jövő generációinak is.
Advent, a várakozás ideje
Hajdanán az ünnepi készülődés a maival ellentétes ritmusban zajlott. A rohanás helyett az advent épp a lassítás, a csendes várakozás időszaka volt, amelynek során testünket és lelkünket felkészítjük az ünnepre. Ezért a karácsonyt 40 napos böjt előzte meg. Ez idő alatt a mértékletes fogyasztás mellett a falu népe tartózkodott a mulatságoktól és a hangoskodástól is.
Az adventi időszak jelképe, a koszorú Európa többi országához hasonlóan a 20. század elején terjedt el nálunk is, szimbolikájában a magyar mondakörhöz igazítva. A koszorút advent első napján fonták a férfiak fűzfavesszőből, a nők fenyőgallyakkal borították be. Szerkezete eredetileg kör, benne kereszttel, amely nemcsak egyházi szimbólum, hanem a Földnek a jele is, a négy gyertya pedig – liturgikus jelentésén túl – a négy égtájat szimbolizálja. A kereszt közepébe csipkebogyót tettek, amely azt a mágikus pontot jelöli, ahol Isten a világunkba lép.
Bár kinézetében átalakult, az adventi koszorú azóta is az ünnepi asztal elengedhetetlen dísze. A sürgés-forgás közepette mi is szakíthatunk időt arra, hogy saját kezűleg, családi körben készítsük el. Csak emeli az ünnep hangulatát, ha illatos fenyőgallyakkal díszítjük, esetleg csipkebogyót is csempészünk rá. Amikor ünneplőbe öltöztetjük otthonunkat, előnyben részesíthetjük a természetes anyagok, például bogyók, termések, tobozok, levelek használatát. Az adventi időszakban jártunkban-keltünkben a gyerekekkel is gyűjtögethetjük ezeket a kincseket, hogy aztán az ünnepen méltó helyükre kerüljenek.
Kapcsolódó bejegyzések
Előkészületek a várakozásra – Az adventi koszorú
Idén december 3-ára esik advent első vasárnapja, melynek egyik legismertebb jelképe az adventi koszorú.
Lucabúza az ünnepi asztalon
Az év leghosszabb éjszakájához köthető népszokások közül jobban izgatja fantáziánkat Luca székének legendája, amelyet december 13-án kezdenek készíteni, hogy szenteste megmutassa nekünk a boszorkányokat. Ennél sokkal egyszerűbben is megemlékezhetünk Luca napjáról. Őseink ekkor vetették cserépbe a lucabúzát, amely szentestére kizöldült, és az ünnepi asztalon kapott helyet. Abból, hogy a búza milyen sűrűre és magasra nőtt, a következő évi termés minőségére következtettek.
A lucabúza vetése kedves néphagyomány, amelyet otthonunkban is feleleveníthetünk. Gyermekeinkkel is elvethetjük a magokat egy cserépbe, aztán karácsonyig a gondjaikra bízzuk, vagy akár szeretteink számára szánt ajándékként is elkészíthető. Az ünnepi asztalon pedig egy tál zöld valóban üdítő látványt nyújt majd!
Karácsonyfa helyett égig érő fenyő
A karácsonyfa-állítás nem magyar népszokás. A régi paraszti portákon beérték egy jókora fenyőággal, melyet a ház mestergerendájára akasztottak. A parasztházak misztériumában a mestergerenda a Tejút jelképeként fontos mágikus jelentéssel bírt. Cserébe a pár hétig díszítő „szobafenyő” helyett minden ház kertjében állt egy „igazi” karácsonyfa, amelyet nem volt szabad kivágni. Ez a fenyő volt a népmeséinkből jól ismert égig érő fa, a magyar mondavilág szerint a „fényfa”, amely az égbe, a Jóisten felé növekedett. Ha karácsonykor felnéztek rá, a fenyőfa tetején a Sarkcsillagot látták (melyet napjainkban a csúcsdísszel „helyettesítünk”). Hitük szerint ezen a csillagon ül Isten, és onnan vigyázza a földet.
Nehéz lemondani a kultikus karácsonyfáról, talán nem is muszáj. Számomra a fenyőillat az ünnepi hangulat nélkülözhetetlen eleme, ugyanakkor ehhez nem kell kivágni egy egész fát, néhány fenyőgallyal és gyertyafénnyel is ünnepi légkört teremthetünk. Ha a „hagyományos” karácsonyfa mellett döntünk, lehetőségünk van dézsás fenyőt választani. És ha elmúltak az ünnepek, karácsonyfánk a kertbe kiültetve kaphat egy második esélyt, hogy égig érő fává cseperedjen. (De a dézsás fenyő igényeire is figyeljünk, mert ünnep után hűvös helyen kell tárolni, hogy tavasszal elültethessük, különben nem marad meg.)
A karácsonyi asztal
Dédanyáink idejében december 24-e még a karácsony előtti böjt időszakára esett, amit az éjféli mise tört meg. Szenteste az ünnepi vacsora tehát böjti étel volt, nem tartalmazott húst, hanem inkább hal, valamint az évszak kincsei kerültek terítékre, amelyek egytől egyig mágikus jelentésűek voltak. A karácsony hajdanán Jézus születésén túl a téli napforduló ünnepét is jelölte.
Az öröm és a békesség, a család és a gyermekség, az otthon és a szülőföld, az életet adó fény megszületésének napja. A világosság győzelme a sötétség felett.
Az ünnepi asztal házi oltárként szolgált, a mellette elfogyasztott étel a könyörgés és a hálaadás szimbóluma volt. Az asztalra dió és fokhagyma került, amit mézbe mártva fogyasztottak. A fokhagyma mágikus eledel, elűzi a betegségeket és az ártó szellemeket. A szoba négy sarkába helyezett egy-egy fokhagymagerezd megvédi a családot a rontástól. Az angyalszárnyra emlékeztető dió áldást, szerencsét hoz, a méz a bűnbánatot, Isten kegyelmét jelképezi.
Az alma is elengedhetetlen tartozéka volt az ünnepi asztalnak. Egy almát a családfő annyi szeletre vágott, ahányan helyet kaptak az asztalnál. Az alma az összetartozás, a bőség, a termékenység szimbóluma, a közösen elfogyasztott gyümölcs a család összetartozását erősíti.
A hagyományos karácsonyi menü a régi paraszti portákon tájegységenként eltérő volt. Az északi országrészeken bableves, az Alföldön inkább halászlé került az asztalra, és mákos tésztás étel. Az apró szemű mák és a hüvelyesek is a bőség, gazdagság szimbólumai. A hal amellett, hogy ünnepi böjti fogás, a kereszténységben fontos jelentésű: a megkeresztelt ember, a Jézusba vetett hit szimbóluma.
Kapcsolódó bejegyzések
Karácsonyi mákos ételek – Túl a bejglin
Nézzünk most túl a bejglin és a tésztán, és lássuk, mi mindenhez használhatjuk még ezt az apró szemű finomságot!
A halászlé azóta is hagyományos ünnepi eledel, a diós-mákos bejgli nélkül pedig egyenesen elképzelhetetlen a karácsony. Ha az ünnepi fogásokat tradícióink tükrében egyszerűbben, kevesebb húsos étellel, szezonális zöldségeket előnyben részesítve tervezzük, ezzel nem csak hagyományainkat ápoljuk, hanem környezetünkért is sokat teszünk. A karácsony valójában nem a kiadós étkezésekről szól, inkább az együtt töltött időről, amit a vacsora köré szervezünk. Az ünnepi asztalra csempészett méz, dió és fokhagyma asztaldíszként is jól mutat, és puccos előétel helyett is fogyasztható. A közösen elfogyasztott alma pedig olyan szép gesztus, amellyel ártani biztos nem ártunk senkinek.
Borító: fortepan/Mikó Lajos 1942
