Veszélyben a csoki?

Veszélyben a csoki?
Veszélyben a csoki?

Az indiánok által az istenek eledelének is nevezett, eredetileg Dél-Amerikában honos kakaófák komoly veszélybe kerültek az éghajlatváltozás miatt, ez pedig rövid idő alatt ahhoz vezethet, hogy le kell mondjunk a kedvenc édességünkről.

A kakaófák az Egyenlítő mentén 10-10 fok szélességű sávban élnek, ahol a hőmérséklet, a csapadék és a páratartalom megfelelő mértékben áll rendelkezésükre. A klímaváltozás miatt azonban a hőmérséklet folyamatosan emelkedik, miközben az elmúlt 50 évben a csapadékmennyiség nagyjából 30%-kal csökkent. Ha ez folytatódik, 2050-re a kakaófák 33%-ka pusztulhat el világszerte.

Az emberi tevékenységhez kapcsolódó más veszélyek is fenyegetik azonban a csokoládé alapanyagát termő növényeket. A kakaót a fa gyümölcséből állítják elő, mely egyenként 30-60 magot, vagyis kakaóbabot tartalmaz. Ahhoz, hogy a fa gyümölcsöt teremjen, szükség van virágainak beporzására. Sajnos azonban úgy tűnik, hogy a fa beporzását végző két rovarfaj egyre kevésbé támaszkodik a kakaófák virágaira, ami mögött a kutatók az intenzív mezőgazdaság hatását és az éghajlatváltozást sejtik.

A ScienceDaily cikke szerint egyre több termelő kezdi el maga beporozni a fáit, hogy a virágok, melyek beporzás nélkül 36 órán belül lehullanának, ne vesszenek kárba. Közben néhány kutató abban gondolkozik, hogy a fák DNS-ének módosításával lehetővé tegyék, hogy a kakaó más éghajlati viszonyok között is életképes legyen. Persze sokak szerint utóbbi nem valódi válasz a kérdésre, és ahelyett, hogy pénzt vesztegetnek ilyen kutatásokra, inkább az éghajlati válság megoldásán kellene dolgozni.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(greenmatters)

search icon