Zöld  gyakornoki állásokkal a járvány okozta munkanélküliség leküzdéséért
Zöld  gyakornoki állásokkal a járvány okozta munkanélküliség leküzdéséért

Zöld gyakornoki programok egyszerre tudnák felkészíteni a fiatalokat a megújuló energiákkal kapcsolatos munkákra és az Egyesült Királyság természetes tájképének helyreállítására, illetve megakadályozni, hogy a koronavírus-járvány gazdasági következményei az egész hátralevő életükre is rányomja a bélyegét – áll a jelentésben, melyet a Friends of the Earth nevű nemzetközi természetvédelmi szervezet készíttetett a jelenlegi angliai helyzetre reflektálva.

A jelentés megállapította, hogy 250 000 zöld gyakornoki állást és a hozzá szükséges továbbképzési központok hálózatát mintegy 10,6 milliárd font kormányzati beruházásból lehetne megvalósítani.

Körülbelül félmillióra tehető azoknak a 16–24 éves angol fiataloknak a száma, akik most munkanélküliek, és ez a szám megduplázódhat, ha a jelenleg is futó, átmeneti megoldást biztosító fizetett szabadságolási rendszert visszavonják – állítja a jelentés. A szerzők szerint évekig is elhúzódhatnak annak a következményei, hogy az elmúlt évben fiatalok tömegei kerültek munkanélküliségbe. Ha a béreik továbbra is alacsonyabbak lesznek a munkájuk során, a korai munkanélküliség miatt, a jövedelmük összesített vesztesége a következő 20 évben elérheti a 39 milliárd fontot.

Noha a brit kormány több zöld intézkedést is foganatosított több-kevesebb sikerrel az elmúlt évek során, sokak aggodalmára ad okot, hogy a kormány által a pandémiára adott válaszként eddig alkalmazott zöld intézkedések gyengék voltak, és hogy az olyan technológiák, mint például a hidrogén és a magfúzió fejlesztésére való összpontosítás eltereli a miniszterek figyelmét arról, hogy már jelenleg is hasznosítható zöld munkahelyeket hozzanak létre, például elektromos járművek töltőállomásainak építésén, a szélessávú hálózatok kiterjesztésén, az otthonok szigetelésén és a tájak helyreállításán keresztül, amelyek mind jelentős beruházásokat igényelnek.

„Komoly veszélye van annak, hogy ez az ország egy olyan jövőt hagy fiataljaira, amit letarolt a klímaválság és a munkanélküliség” – mondja Denis Fernando, a Friends of the Earth-től. – „De még nem túl késő ezt megfordítani. A zöld gyakornoki állásokba történő befektetések olyan területeken, mint például a megújuló energiaforrások és az erdőtelepítések megakadályozhatják a fiatalok munkanélküliségének egy új hullámát, miközben hozzájárulhatnak az Egyesült Királyság klímabarátabb jövőjéhez.”

(Guardian)

search icon