



A por igen sokrétű lehet: szálló por, porcica, a bútorokra lerakódott porréteg, és folytathatnánk a sort a végtelenségig. Azonban egészségügyi szempontból egyáltalán nem mindegy, miről beszélünk. Azt pedig külön ki kell emelni, hogy a légkörben megnövekedett pormennyiség miért káros, és éppen ezért, mit is lehet tenni a por ellen.
A por olyan szilárd részecskéket jelent, amelyek könnyű fajsúlyúak, így a levegővel keveredve szállnak, míg le nem rakódnak tárgyakra, növényekre. A port több elem is alkothatja:
Ezek a részecskék lehetnek szerves vagy szervetlen anyagok. Előbbibe tartoznak a pollenek, spórák vagy baktériumok, utóbbiba pedig az ásványi rostok vagy a kőpor. Ezek összessége a házi por, ami mindenhol jelen van.
Ki ne akarna megszabadulni a porcicáktól, amelyek akár jó nagy darabokban lapulnak az ágy alatt vagy a sarokban. A sztatikus elektromosság miatt ugyanis nincs olyan otthon, ahol ne jelennének meg a porcicák. Ezekben aztán kényelmes otthonra lelnek a poratkák, melyek nem igazán teszik egészségessé a levegőt. De róluk később.
A por kapcsán gyakran találkozhatsz a PM (particulate matter) rövidítéssel. Ez némileg már túlmutat az otthon takarítandó felületeken, ugyanis a levegőben szálló szilárd és folyékony részecskéket jelöli. A szálló por sok gondot okozhat: a szezonális, főként nyári időszakban különösen, ugyanis eső híján megnövekszik a por mennyisége, ami igencsak rontja a levegő minőségét.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy ezek az apró részecskék miért is olyan károsak az egészségre. Ez elsősorban a PM10, azaz a 10 mikrométernél kisebb részecskék esetén kérdéses. Ekkor ugyanis annyira kicsi a részecskék átmérője, hogy nem képesek fennakadni az orr és a légzőrendszer szűrőin, így könnyebben eljutnak a tüdőbe. Ez azért is gond, mert PM10 jóformán bármi lehet: nitrát, szulfát, nehézfémek, spórák, pollenek, szén, halogéntartalmú vegyület stb. Ennek apropóján pedig a tüdőbe kerülve komoly gondokat okozhatnak.
A toxikus anyagok ugyanis rendkívüli mértékben károsíthatják az egészségünket. És mivel sokrétű lehet az összetételük, az egészségünkre is különböző mértékben hathatnak. Ez függ attól is, hogy
Vannak persze nagyobb porterhelésű területek, mint például egy építkezés, egy bánya, az üveg– vagy a gumigyártás, a festékipar vagy egy fogtechnikus műhelye, de bizony a nagyvárosok szmogos utcái is gondot okozhatnak.
A por ugyanis számos tüdőbetegség melegágya lehet. Ilyenek például a szilikózis vagy a fibrózisos megbetegedések. Ezek pedig akár tüdőrákhoz is vezethetnek.

Nem csak a szálló por okozhat gondot. Sőt, ami sokkal több embert érinthet, az a poratka problémája. Ugyanis a porban élő apró (0,3 mm) atkák és az ürülékük allergiás náthát, asztmát okozhatnak. Ez elsősorban a párás, fűtési szezonon kívül eső időszakokban gond, ugyanis a párás levegő kedvez az atkáknak, ilyenkor könnyebben szaporodnak. A fűtésszezon száraz levegőjét azonban nem szeretik. Persze, ha a lakásban párásabb a levegő, a téli időszak sem adhat okot a fellélegzésre: sokszor a téli náthát éppen a poratka okozza.

A poratka-allergia tünetei elsősorban:
Fontos kiemelni, hogy a házi porra való érzékenység és a poratka-allergia nem ugyanaz a betegség. A házi por ugyanis nem okoz allergiás tüneteket, a poratka ürüléke annál inkább! Mivel pedig a poratka az elhalt hámsejtekkel táplálkozik, az ágyneműn, párnán, bútorokon fordul elő leginkább.
A nyári allergiás tünetek fő okozója a pollen. Mivel szintén apró részecskékről beszélünk, melyek a levegőben szállva, majd belélegezve okozzák a kellemetlen tüneteket, említést kell tennünk a pollenről is. A pollenallergia sokrétű tüneteket mutat: van, akinél csak egy adott növény pollenje okoz kellemetlen hatásokat, van, aki rengeteg pollenre allergiás. A pollenallergia időszaka kora tavasztól akár egészen október-november környékéig elhúzódhat.
Por esetén azonban nemcsak a házi por és a különböző részecskék okozhatnak gondot, hanem az egyre gyakoribb és nagyobb kiterjedésű porviharok is. Két éve brutális tömegbalesetet okozott egy porvihar az M1-es autópályán. Ennek apropóján pedig nem mehetünk el amellett, milyen hatással vannak a porviharok a klímaváltozásra.
A por- és homokviharok elsősorban a kopár területeken jellemzőek, a forró és erős szél nemcsak felemeli, hanem könnyedén mozgásban is tartja a részecskéket. Egy nagyobb viharban akár 100 millió tonnányi por is mozgásba lendülhet.
A talajtakaró növények hiánya, a szárazság pedig kedvez a porviharok kialakulásának. A talaj ilyen szintű művelése és a klímaváltozás megnöveli a számukat, sőt, az ilyen jellegű viharok egyre nagyobbak lehetnek. De vajon csak negatív következményei lehetnek a porviharoknak? A válasz meglepő lehet.

A légkörben jelen lévő por ugyanis a globális felmelegedés mértékét is visszavetheti. Akár 8%-kal is visszafoghatja a fosszilis tüzelőanyagok kibocsátásának mértékét, ami a bolygó viszonylatában nem kis szám. Egy tanulmány szerint a légkörben lévő por többféle módon is segíthet csökkenteni a globális felmelegedést. A porral együtt a levegőben lévő szintetikus részecskék visszaverik a napfény egy részét, és semlegesítik a pehelyfelhőket, amelyek előidézik a felmelegedést. Ezenkívül az óceánba hulló por serkenti a fitoplanktonoknak – az óceán mikroszkopikus növényeinek – a növekedését, amelyek felszívják a szén-dioxidot, és oxigént termelnek. Tehát a légköri por hasznos is, és káros is lehet a felmelegedés szempontjából.
Összességében a kutatások alapján több adatra van szükség ahhoz, hogy ennek valódi mértékét és jelentőségét modellezni tudják.

A por ellen a kinti és a benti környezetben is tehetünk. Bőven van megoldás, amit érdemes is számításba venni.
Egészségi állapottól függetlenül is fel kell venni a harcot a porral: a beltéri növények, a minimalista élet is jó út ahhoz, hogy minél kevesebbet kelljen vesződnöd a por egészségügyi kockázataival.
Képek: Canva