Grönland gleccseri gyorsuló ütemben olvadnak
Grönland gleccseri gyorsuló ütemben olvadnak

A Koppenhágai Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint, Grönland gleccserei gyorsuló ütemben olvadnak.

A Nature Climate Change című folyóiratban megjelent tanulmány szerint az elmúlt 20 évben Grönland egyes részein ötszörösére gyorsult a gleccserek olvadása. A 2000-es évek előtt a Grönland délnyugati részén található gleccserek jege évente mintegy öt métert apadt, jelenleg ez az érték 25 méter. A Grönland szélein és a jégsapkákon lévő gleccserek visszahúzódása pedig különösen súlyos.

Grönland mintegy 22 ezer gleccseréből több mint ezret vizsgáltak meg a kutatók. Az elemzéshez a műholdfelvételeken kívül 200 ezer fotót és légifelvételt is kiértékeltek, amelyek az elmúlt 130 évben készültek.

Anders Björk, a tanulmány elkészítésén dolgozó geotudós elmondta, korábbi kutatásokból már kiderült, hogy Grönland legnagyobb gleccserei veszélyben vannak a globális éghajlatváltozás és a hőmérséklet növekedése miatt. A gleccserek olvadásának mértékével kapcsolatban azonban az elégtelen mérések miatt kételyek merültek fel. Az új tanulmány a tudós szerint azonban „az utolsó kétségeket is eloszlatja”.

(MTI)

search icon