A Pilisi Parkerdő Zrt. Pomázon végzi a főváros térségének legnagyobb szabású erdőátalakítását, amelynek során az egyre veszélyesebb nyáras helyett elegyes kocsányos tölgyes erdőt hoz létre. A Pomázi Parkerdő kialakítása idén májusban kezdődött és két éven keresztül fog tartani. Ebben az évben 60 ezer facsemetét telepítettek, amelyek az idei csapadékos időjárásnak köszönhetően szépen fejlődnek.
A Pomáz nyugati részén húzódó területen korábban védettséget nem élvező, kifejezetten faanyagtermelésre ültetett nyárfa-monokultúra volt. A terület néhány éve került a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésébe. A korábban itt nőtt nyárfákat eredetileg azért ültették, hogy a közeli gyümölcsösök által használt szállítóládák alapanyag-ellátását biztosítsák. A terület fáinak egészségi állapota tavalyra erősen leromlott, a kifejezetten balesetveszélyes ültetvényen nagyon nagy volt a fakidőlés kockázata. Elengedhetetlenné vált tehát a faállomány lecserélése és más fafajokkal történő felújítása a környéken lakók, itt kirándulók biztonsága, valamint a terület ökológiai értékének növelése érdekében.
A Pilisi Parkerdő Zrt. Pomáz önkormányzatában értő, a település természeti értékei iránt elkötelezett partnert talált az egykori gazdasági erdő Pomázi Parkerdővé történő átalakításához, amit a Zrt. Szentendrei Erdészete végez. A munkálatok két ütemben zajlottak és zajlanak most is. Az első ütemben a terület délkeleti felén megtörtént a fakitermelés és talaj-előkészítés, majd az új parkerdő csemetéinek ültetése.
Tóth Kristóf, a Pilisi Parkerdő Zrt. Szentendrei Erdészetének vezetője a sajtóközleményükben elmondta, hogy a pomázi nyáras átalakításának első ütemében 60 ezer darab kocsányos tölgy és más elegyfajok csemetéit ültették el pomázi óvodások és iskolások segítségével. A sikerességet a csapadékos időjárás és az évközben több ütemben végrehajtott erdőművelési munkálatok segítették elő. A teljes talaj-előkészítés a csapadékvíz megtartásában fontos szerepet játszott. A jó talajt, a bő csapadékot és a megfelelő eloszlását a csemeték meghálálták, egész évben zöldellt és fejlődött a Pomázi Parkerdő.
A kocsányos tölgy, a vadalma és más elegy fafajok csemetéi az idei évben 50-60 cm magassági növekedést produkáltak. Az első év a legkritikusabb egy új erdő születésénél, ezt az időszakot a Pomázi Parkerdő csemetéi viszont jól teljesítették, az ültetés pedig még tavaszig folyamatosan zajlik.
Forrás és kiemelt kép: Pilisi Parkerdő