Hívatlan látogatók a medencében

Hívatlan látogatók a medencében
Hívatlan látogatók a medencében

Nincs is jobb, mint egy forró nyári napon megmártózni a kerti medencében. Ezt pedig nemcsak mi gondoljuk így, rajtunk kívül más élőlények is előszeretettel fürödnek a vizünkben.

Manapság már egyáltalán nem megy ritkaságszámba, ha egy kertes házban kisebb-nagyobb fix telepítésű vagy mobil medencét találunk. Persze a jelenség nem meglepő, hiszen az utóbbi években egyre szaporodó hőhullámoknak (és az egyre kedvezőbb árú termékeknek) köszönhetően, aki csak teheti, beszerez egy ilyen fürdőalkalmatosságot.

A véletlen látogatók

A nagy melegben mindenki szomjas, így nem csoda, ha apró rágcsálók (egerek, pockok), sünök és madarak is megjelennek a medence körül, és sajnos néha bele is pottyannak (főleg a földbe süllyesztett verziók esetében). Mivel szegények kifelé már nehezen másznak a partra, érdemes beszerezni egy erre a célra kapható kisállatmentő rámpát, melynek segítségével elkerülhetik a vízbe fulladást.

A szándékos betolakodók

A szomjas vándorokon kívül akadnak viszont olyan állatok, akik kifejezetten a hívogató vizes élőhelyet látják a medencénkben még akkor is, ha egyébként lelkiismeretesen és rendszeresen tisztítjuk.

Vízirovarok

A medence klórtartalma ellenére is megjelenhetnek olyan élőlények, mint például a búvárpoloska, a hátonúszó poloska, a különböző csíkbogarak és csíborok. Közülük kellemetlenséget igazán a hátonúszó poloska okozhat, ugyanis a rovar csípése fájdalmas, nem véletlenül kapta a „víziméh” becenevet.

Hátonúszó poloska
Fotó: Canva

Ezek az élőlények jellemzően laposak, ovális, áramvonalas testük kifejezetten az úszáshoz alkalmazkodott, kitűnően és gyorsan mozognak a víz alatt. Szárnyaiknak köszönhetően pedig repülni is tudnak, így nem véletlen, hogy könnyen bejutnak a medencénkbe.

Ezeket a rovarokat egy hálóval könnyen el lehet távolítani a fürdőzésünk idejére, ám később minden bizonnyal vissza fognak szállni a víz közelébe. Célszerű ezért a medencét egy ponyvával letakarni, amikor nem használjuk, illetve állítólag a medence vizéhez adott tengeri só is távol tartja ezeket a nemkívánatos fürdőtársakat.  

Békák

Természetesen a kétéltűeket is odacsábíthatja a víz, bár szaporodni nem tudnak benne a vegyszerek miatt. Nekik azért nem kifejezetten tesz jót, ha megmártóznak a habokban. Számukra is jól jöhet az egyéb kisállok megmentésére szolgáló rámpa, illetve inkább halásszuk ki, ha a tiltott fürdőzésen kapjuk őket.

Így segítsünk nekik!

Ha hűsölésre szánt medencénk állatokkal való benépesedése sem számunkra, sem számukra nem éppen ideális, akkor – és persze egyébként is – érdemes egy kifejezetten az élővilágot támogató, akár 1–2 négyzetméteres kis vízi élőhelyet létrehozni a kertünk egyik sarkában. Egy korábbi cikkünkből például lépésről lépésre megtudhatjuk, miként varázsolhatunk a békák és más élőlények számára egy kis tavacskát:  

Kiemelt kép: Canva

search icon