Gyorsan zöldíthető a városi teherforgalom
Gyorsan zöldíthető a városi teherforgalom

Egyre több európai város hoz érdemi intézkedéseket a városi teherszállítás környezetbarátabbá tételéért. Ezekről a jó példákról készült a mai napon nyilvánosságra hozott tanulmány, amely a Tiszta Városok Kampány keretében készült.

A furgonok és teherautók az EU útjain közlekedő járműveknek mindössze 13 százalékát teszik ki, azonban a közúti közlekedésből származó nitrogén-oxidok kibocsátásának 51 százalékáért, az üvegházhatású gázokénak pedig a 40 százalékáért felelnek. Ennek a forgalomnak a jelentős része a városokban zajlik.

A tanulmány 35 olyan várost sorol fel, amelyek vállalták, hogy fokozatosan olyan övezeteket hoznak létre, ahová csak a nulla károsanyag-kibocsátású teherszállító járművek hajthatnak be. Emellett több mint 100 város írt alá nemzetközi kötelezettségvállalást a szén-dioxid-semlegességre, beleértve a közlekedési kibocsátások csökkentésére irányuló intézkedéseket is. Ezen városok többsége Hollandiában található, ahol törvény írja elő a nulla kibocsátási teherszállítási zónák létrehozását. A tanulmány kiemeli: az EU-ban már 182 vállalat döntött úgy, hogy a szállítást elektromos járművekkel, illetve kerékpárral végzi. Közéjük tartozik egyebek mellett a DHL Express, a DPD és a UPS, az IKEA Group, a belgiumi bpost és Ausztria legnagyobb postai szolgáltatója, az Österreichische Post AG.

Számos városi önkormányzat, illetve vállalat hoz intézkedéseket a fuvarok számának csökkentésére, a kisebb, hatékonyabb járművek alkalmazására, illetve egyéb logisztikai megoldásokra a teherszállítás környezeti ártalmainak a csökkentésére.

Részlet a Levegő Munkacsoport videójából

Rotterdam vezető példa arra, hogy a városok hogyan vezethetnek be nulla kibocsátási övezeteket a teherszállításra. A város 2019-ben megállapodást írt alá vezető ágazati vállalatokkal, amelyben konkrét intézkedéseket jelöl meg a városi logisztika tisztábbá tétele érdekében, és meghatározza a nulla kibocsátású áruszállítási zóna bevezetéséhez nyújtott támogatást. A fokozatos átállás arra, hogy a városközpontban csak az elektromos és aktív (kerékpáros, gyalogos) mobilitást engedélyezzék, 2025 januárjában kezdődik, és 2030-ra teljes mértékben megvalósul.

Stoll Barbara, az európai Tiszta Városok Kampány vezetője elmondta: „A közlekedési károsanyag-kibocsátás továbbra is magas és egyre nő Európában, a teherszállítás pedig ezen probléma nagy részét képezi. Az e-kereskedelem térnyerésével az elmúlt években több millióval nőtt az utcáinkat rovó furgonok száma. De azt is látjuk, hogy a városok és a vállalatok együtt dolgoznak a probléma megoldásán, és ezek a partnerségek eredményt hoznak. A sikerhez azonban megfelelő szabályozás is szükséges.” 

Szegő Judit, a Tiszta Városok Kampány magyarországi vezetője hozzátette: „A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyik tanulmánya szerint megfelelő szervezéssel sok esetben több mint 50 százalékkal is csökkenthető a tehergépkocsik futásteljesítménye és így a károsanyag-kibocsátása egy nagyvárosban. Egy másik, nemzetközi tanulmány szerint pedig a városi csomagszállítás 50 százalékát lehetne átterelni elektromos vagy hagyományos kerékpárra vagy triciklire. Ez a változás már itthon is megindult, de a kormánynak és az önkormányzatoknak haladéktalanul elő kellene segítenie az ösztönző szabályozások kialakításával.”

A Tiszta Városok Kampány egy több mint 120 civil szerveződést tömörítő európai koalíció, amely a közvéleményt és a döntéshozókat igyekszik megnyerni arra, hogy gyorsítsák fel a városi közlekedés olyan átalakítását, amely nem veszélyezteti az éghajlatot és az egészségünket.

(forrás és fotó: Affect Communications)

search icon