



Az Aggteleki Nemzeti Park számára kiemelkedően fontos, hogy megőrizze és helyreállítsa a térség egyedülálló vizes élőhelyeit, amelyek számos védett fajnak biztosítanak otthont – hangsúlyozta Rácz András, az Agrárminisztérium államtitkára Aggteleken, a vizes élőhelyek helyreállítása és monitorozása kapcsán elindított projekt nyitórendezvényén.
Az Aggteleki-karszt különleges természeti értékeket rejt, hiszen a kis kiterjedésű vizes élőhelyek a biodiverzitás szigetei – ismertette Rácz András, aki szerint a klímaváltozás és az emberi tevékenység okozta veszélyeztető tényezők miatt ezeknek az élőhelyeknek a megőrzése, helyreállítása és fenntartása jelentős feladat. A most induló projekt több mint 605 millió forintos uniós támogatásból valósul meg, és összesen 61,4 hektárnyi területet érint, köztük a jósvafői Tengerszem-tavat, a Jósva-forráscsoportot, az aggteleki Kardos-tavat, a Bacsó-nyak-alji-mocsarat, valamint a keleméri Mohos-tavakat.
A jósvafői Tengerszem-tó – amelyet eredetileg 1939-ben áramellátási célból létesítettek – az évtizedek során jelentősen feltöltődött, a nyílt vízfelület szinte teljesen eltűnt, minősége leromlott. A mostani beavatkozások célja a tó eredeti vízmélységének és nyílt vízfelületének visszaállítása, az üzemvízcsatornák és a vízesések helyreállítása, valamint a part menti területek rendezése. A völgyzáró gát megerősítése is megtörténik, ami nemcsak a vízmegtartást, hanem több denevérfaj élőhelyének javítását is szolgálja.
A keleméri Mohos-tavak országos és nemzetközi jelentőségű tőzegmohalápjai flórájuk és faunájuk révén egyedülállók Magyarországon. A projekt során a vízelvezető árkok lezárása, szigetelése és a védőtöltések megépítése révén helyreáll a tavak vízmegtartó képessége.
Az aggteleki Kardos-tó és a Bacsó-nyak-alji-mocsár eredetileg záportározók voltak, de az évek során feltöltődtek, a nyílt vízfelület eltűnt, a nád és gyékény benőtte a területet. A mostani fejlesztések során eltávolítják a nádirtást akadályozó fákat és cserjéket, megtisztítják a területet a mocsári növényzettől, és ismét nyílt vízfelületet alakítanak ki, ezzel javítva a védett fajok, mint például a lápi szitakötő, a vöröshasú unka, a dunai tarajosgőte vagy az Aggteleki Nemzeti Park címerállata, a foltos szalamandra élőhelyét.
A projekt részeként kiépül a vízminőség-monitoring rendszer a Tengerszem-tónál és a Jósva-forrásnál, továbbá élővilág-monitorozási tevékenységek is indulnak. Emellett a Natura 2000 területek bemutatása és a szemléletformálás is hangsúlyt kap, hogy a természetvédelmi értékek hosszú távon is fennmaradjanak.
Fotó: Canva