A Natura 2000 területek megóvása közös európai érdek
A Natura 2000 területek megóvása közös európai érdek

Továbbra is jelentős összegeket szánnak a területek, köztük a Natura 2000 hálózat megóvására és rekonstrukciójára az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkárának közleménye szerint.

Balczó Bertalan a Natura 2000 hálózat napján emlékeztetett arra, hogy Magyarországon 2014 és 2020 között összesen mintegy 38 milliárd forint uniós és hazai forrás felhasználásával 88 egyedi beruházást valósítottak meg a nemzeti park igazgatóságok és partnereik.

A fejlesztéscsomagnak köszönhetően több mint 100 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota, ami két Budapestnyi területet jelent. A helyettes államtitkár azt is kiemelte, hogy jelenleg is zajlik a 2027-ig tartó időszak tervezése és előkészítése, mellyel az a cél, hogy a következő években is hasonló nagyságrendben folytatódhassanak az élőhelyek megőrzését és fejlesztését célzó fejlesztések.

A Natura 2000 hálózat megőrzését kiemelten kezelő EU LIFE programmal kapcsolatban Balczó Bertalan elmondta: a természetvédelmi projektek várhatóan duplájára növelt európai uniós keretből valósulhatnak majd meg a 2021-2027 időszakban. Magyarország 2001 óta vesz részt a LIFE programban, azóta számos, élőhely-rekonstrukció és fajmegőrzési akció nyert támogatást. Emellett 2019-ben elindulhatott az első hazai, nagyléptékű LIFE integrált projekt, amely a pannon gyepek hosszú távú megőrzését célozza széleskörű együttműködéssel.

A Natura 2000 egy olyan összefüggő európai ökológiai hálózat, amely a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, valamint a vadon élő állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását, emellett hozzájárul helyreállításukhoz és fenntartásukhoz. Az Európai Unió szárazföldi területeinek 18 százalékát teszi ki, míg hazánkban ez az arány 21 százalék. Az első európai Natura 2000 napot az élőhelyvédelmi irányelv megalkotásának 25. évfordulóján, 2017. május 21-én ünnepelték.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(MTI)

search icon