

A Holnapután podcast legújabb epizódjában dr. Vasas Gábor, a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója volt a vendégünk. Gábor évek óta kutatja a Balaton ökológiai állapotát, a klímaváltozás hatásait, valamint a tóhoz kapcsolódó félreértéseket. Az adásban a jelenlegi helyzetképtől a jövőbeli forgatókönyvekig jutottunk el, mindezt tudományos alapokra helyezve, de közérthetően.
Gábortól megtudhattuk, hogy a Balaton sorsa nem csupán a kutatók vagy a döntéshozók felelőssége, hanem mindannyiunké. A „magyar tenger” egyszerre élőhely és kulturális örökség, ha pedig tudatosan bánunk vele, a jövő generációi is élvezhetik majd.
Az adás elején Gábor mesélt szakmai útjáról, arról, hogyan vezetett az útja a Balatoni Limnológiai Kutatóintézethez, és miért vált a tó ökológiai vizsgálata a hivatásává. Szó esett a kutatóintézet történetéről és szerepéről is: ez az ország egyetlen olyan központja, amely kifejezetten a Balaton ökológiai vizsgálatára specializálódott. Gábor hangsúlyozta, hogy a Balaton nemcsak turisztikai szempontból kiemelt jelentőségű, hanem élő ökoszisztémaként is felbecsülhetetlen értékű.
A második blokkban a tó ökológiai helyzetképét tettük nagyító alá. Gábor elmondta, hogy a Balaton állapotát számos tényező befolyásolja: a befolyó vizek tápanyagtartalma, a csapadék mennyisége, a vízszintszabályozás, a parti beépítések és a turizmus terhelése. Külön beszéltünk arról is, miért veszélyes a laikus mérésekre vagy a vizuális benyomásokra alapozni.

Kép: Sápi Zsófi
A harmadik blokkban a sokak által jól ismert árvaszúnyograjzás került terítékre. Ezek a rovarok időnként tömegesen jelennek meg a Balaton partvidékén, ami a nyaralók számára bosszantó lehet, ugyanakkor Gábor hangsúlyozta, hogy a jelenség ökológiai szempontból rendkívül fontos. Az árvaszúnyogok lárvái a tó üledékében élnek, ahol hozzájárulnak a szerves anyagok lebontásához és a tápanyagkörforgáshoz. A rajzás idején a kifejlett rovarok hatalmas mennyiségű táplálékot biztosítanak madaraknak, denevéreknek és más rovarevő fajoknak. Bár sokan összekeverik őket a csípőszúnyogokkal, Gábor leszögezte: az árvaszúnyogok egyáltalán nem csípnek.
Az utolsó részben a Balaton jövőjéről beszélgettünk ökológiai és klímavédelmi szempontból. Gábor szerint a tó megőrzése érdekében egyszerre kell tudományos, szabályozási és társadalmi lépéseket tenni. Szükség van a befolyó vizek minőségének javítására, a part menti élőhelyek védelmére, valamint a felelős turizmus erősítésére.
Aki pedig többet szeretne hallani a Balatonról, mindenképp hallgassa végig a Holnapután adását!
Kiemelt kép: canva
