Jelenleg is zajlik méretes madárfajunk urbanizációja
Jelenleg is zajlik méretes madárfajunk urbanizációja

Az örvös galambot még az avatatlan szem is könnyen beazonosíthatja.

Az örvös galamb a legnagyobb termetű galambunk, melynek urbanizációja jelenleg is tart hazánkban. Fehér szárnysávja és nagy mérete alapján könnyen megkülönböztethetjük a többi hazai galamb- és gerlefajtól. Főként növényi táplálékot fogyaszt, amely különféle magvakból áll, de bogyókat, rügyeket, sőt apró csigákat és gilisztákat is eszik.

Rövidtávú vonuló, a telet a Mediterráneumban tölti, de enyhébb tél esetén áttelelő példányokkal is találkozhatunk – olvasható a Magyar Madártani Egyesület (MME) publikációjában.

Elterjedési területe főként Európa, de megtalálható Északnyugat-Afrikában, valamint Délnyugat-Ázsiában is. Városi parkokban, fasorokban, erdőszéleken, fás legelőkön telepszik meg. Évente kétszer költ. Egy fészekalj rendszerint 2 tojásból áll, melyeken a szülők felváltva kotlanak. A galambok sokszor az első fészekalj kirepülése előtt elkezdik a következő fészekrakást.

Magyarországon igen gyakori fészkelő. Hazai állománya rövid távú vonuló, telelőterülete a Mediterráneum. Rendszeres átvonuló. Fészkelőállománya 151 000 és 166 000 pár között van (statisztikai becslés 2014–2018-as alapadatok alapján). Az örvös galamb fészkelőállománya erősen növekszik.

(MME)

Fotó: Canva

search icon