



Földünk egyre fokozódó felmelegedése jelentős mértékben a légkörbe kerülő üvegházhatású gázoknak – mindenekelőtt a szén-dioxidnak és a metánnak – köszönhető. Ezek emissziója rendkívül koncentrált: 2023-ban például a világ szén-dioxid-kibocsátásának fele mindössze 36 vállalattól származott.
Az Energiastratégia Intézet a Carbon Majors idén tavaszi áttekintése és a Nemzetközi Energiaügynökség korábbi számai segítségével elemezte, hogy mely országok és vállalatok tartoznak a legnagyobb szén-dioxid- és metánkibocsátók közé.
A Carbon Majors 2025 márciusában megjelent elemzése vállalatonkénti megoszlásban mutatja be, hogyan alakult a 2023-as globális szén-dioxid-kibocsátás. Eszerint a világ legnagyobb olaj-, gáz-, szén- és cementgyártóinak (összesen 169 cégnek) a szén-dioxid-kibocsátása 0,7%-kal nőtt az egy évvel korábbi, 2022-es adatokhoz képest. Az aggregált mutatók szerint az éves szén-dioxid-kibocsátás több mint fele (egészen pontosan 53,51%-a) mindössze 36 nagyvállalattól származik. Ez a mennyiség összesítve a 20 milliárd tonnát is meghaladta.
Székhely szerint a 36 vállalat 20 országban összpontosul. Közülük a legtöbb, összesen 11 cég kínai központú. Ezek összesített szén-dioxid-kibocsátása közel 8 milliárd tonna, vagyis a 2023-as globális kibocsátás 19,45%-át kínai cégek adják. Őket oroszországi társaik követik: 3 orosz vállalat adja az éves világszintű szén-dioxid-emisszió 5,21%-át.
Az egyes országokat vizsgálva jelentős kibocsátónak számít az Egyesült Államok is: a 36-os listán 4 amerikai vállalat is szerepel, és ezek teljes kibocsátása az éves összmennyiség 3,78%-át teszi ki. A vállalati ranglistát egyébként a szaúd-arábiai Saudi Aramco vezeti, amely a globális szén-dioxid-kibocsátás körülbelül 4,5%-át adja, vagyis emissziója már önmagában magasabb, mint az előbb említett 4 amerikai cégé együttesen.
Az elemzés tovább olvasható az Energiastratégia Intézet weboldalán.
Fotó: Canva