Kína még erősebb zöldszerepre tör
Kína még erősebb zöldszerepre tör

Kína végérvényesen zöldtechnológiai hegemóniára tör a fejlődő világban és Európában is – ez a lényege a Belémben tartott COP30 klímacsúcsot követő nyilatkozatnak, amelyet az ázsiai ország delegációjának vezetője tett.

Kína a COP30 klímacsúcs után egyértelművé tette: meghatározó globális klímapartnerként pozicionálja magát, miközben technológiai fölényével nélkülözhetetlen marad a fejlődő országok és Európa számára – olvasható a Makronóm publikációjában. Li Kao, a kínai delegáció vezetője, az ökológiai és környezetvédelmi tárca miniszterhelyettese, a hivatalos kínai média oldalain is megjelent nyilatkozatában olyan stratégiát vázolt fel, amely a multilateralizmus címszava alatt valójában Peking geopolitikai befolyásának kiterjesztését szolgálja.

A kínai megközelítés középpontjában az eddig elért zöldtechnológiai dominancia további megerősítése áll, elsősorban a napelem- és akkumulátoriparban. Peking azzal érvel, hogy olcsó és hatékony zöldtechnológiáival segítheti a globális dél országait a klímacélok elérésében, miközben szerinte a fejlett országok – különösen az Egyesült Államok – „egyoldalú” politikát folytatnak. Ez a narratíva ügyesen kihasználja az amerikai klímapolitika látványos visszaszorulását a Trump-adminisztráció döntéseit követően, Kínát pedig megbízható, kiszámítható partnerként láttatja. 

A kínai stratégia ugyanakkor nem korlátozódik pusztán a technológiaexportra, aktívan formálja a nemzetközi klímafinanszírozás és a kereskedelmi szabályok kereteit, többek között Indiával együttműködve. A dokumentumba beemelt kínai nyelvezet – mint például a „törekedjünk jobbra” formula – jelzi, hogy Peking immár képes a saját politikai diskurzusát nemzetközi normává tenni.

Ugyanakkor a nyilatkozat mindvégig kerüli a fosszilis energiahordozók közvetlen korlátozásának kérdését. Ez pedig „szószegés nélkül” lehetővé teszi az ázsiai nagyhatalom számára, hogy fenntartsa a belföldi szénalapú energiatermelését, miközben külföldön (is) a zöldtechnológia globális vezető erejeként lép fel.

E stratégiának a geopolitikai dimenziója különösen jelentős, Kína ugyanis ezzel a multilateralizmus zászlóvivőjének állítja be magát az amerikai unilateralizmussal szemben, ami vonzó üzenet sok fejlődő ország számára. Ne feledjük azonban, hogy Kína a klímatechnológia exportja révén hosszú távú függőségi viszonyokat épít ki világszerte, amelyek könnyedén politikai befolyásra válthatók. A publikáció tovább olvasható a Makronóm weboldalán.

(Makronóm)

Fotó: Canva

search icon