



A One Alapítvány idén is átadta a One Digitális Díjat, amelynek célja olyan digitális innovációk támogatása, amelyek kézzelfogható társadalmi hatást gyakorolnak a közösségek fejlődésére, az oktatás minőségének javítására és a környezeti fenntarthatóság előmozdítására.
A pályázatra közel száz jelentkező küldte be fejlesztését, illetve ötleteit, amelyek közül neves szakmai zsűri választotta ki a nyolc idei díjazottat. A zsűri által elismert pályázatok között megtalálható a mesterséges intelligenciával támogatott gyerekfelügyeleti applikáció, az offline működő színfelismerő alkalmazás látássérülteknek, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekeket segítő oktatási platform is. A nyertesek összesen 20 millió forint támogatást kaptak, hogy megvalósíthassák vagy továbbfejleszthessék jövőformáló megoldásaikat.

A One Alapítvány célja a digitális esélyegyenlőség és a fenntartható fejlődés támogatása, a digitális kompetenciák fejlesztése, valamint az innovatív társadalmi kezdeményezések és a helyi közösségek támogatása. Ehhez a One Digitális Díj keretében a technológiai megoldások erejét hívja segítségül, így támogatva azokat a hazai innovátorokat, akik kiemelkedő és jelentős társadalmi hatású fejlesztéseket hoznak létre. A zsűri idén három kategóriában – a közösségfejlesztő törekvések, az MI-alapú oktatási innovációk és a fenntarthatósági digitális megoldások között – kereste azokat a projekteket, amelyek nemcsak technológiailag újszerűek, hanem közvetlenül reagálnak a társadalmi kihívásokra. A pályázat célja évről évre az, hogy elősegítse a digitális felzárkózást, csökkentse az egyenlőtlenségeket, valamint inspirálja azokat az alkotókat, akik a technológia erejét a közjó szolgálatába állítják.
A 2025-ös mezőnyben olyan fejlesztések találhatók, amelyek új szintre emelik a digitális segítségnyújtást: mesterséges intelligenciával támogatott gyerekfelügyeleti alkalmazás, offline működő színfelismerő rendszer látássérültek számára, neurodiverzitást segítő oktatási platform vagy épp a weboldalak rejtett karbonlábnyomát mérő technológia.

„A One Magyarország üzleti tevékenysége mellett fontosnak tartja, hogy regionális és helyi szinten is felelősséget vállaljon a közösségek digitális fejlődésében. Számunkra kiemelten fontos, hogy olyan innovatív ötleteket, fejlesztéseket, civil vagy akár startupok által indított kezdeményezéseket karoljunk fel, amelyek a technológiát nem önmagában, hanem a mindennapi élet kihívásainak megoldásához használják. Büszkék vagyunk arra, hogy a One Digitális Díjjal immár hatodik alkalommal ismerhettük el azokat a magyar innovátorokat, akik fejlesztéseikkel kézzel fogható társadalmi értéket teremtenek” – mondta Bányai Tamás, a One Magyarország vezérigazgatója.
A győztesek névsora a One Alapítvány weboldalán érhető el.
Fotók és forrás: One Alapítvány