Ha nem teszünk semmit, belefulladunk az e-hulladékba
Ha nem teszünk semmit, belefulladunk az e-hulladékba

Az elektronikai eszközök mind kiterjedtebb használatával az e-hulladék összmennyisége 2010 óta majdnem ötször olyan gyorsan nő, mint annak az e-hulladéknak a mennyisége, amit ebből szabályos keretek között össze tudnak gyűjteni és újra tudnak hasznosítani. A probléma kezelésének tehát mihamarabb neki kellene állni.

Az ENSZ által kiadott The Global E-waste Monitor 2024 című jelentés szerzői éppen ezért igyekeztek feltárni, hogy milyen utat járnak be az elektronikai hulladékok, és miként lehetne az újrahasznosításukon javítani – olvasható az Energiastratégia Intézet publikációjában.

Az elektronikai eszközök számának folyamatos növekedésével párhuzamosan egyre nő az ezekből származó e-hulladék mennyisége is. Ennek az e-hulladéknak a hatékony stratégia mentén történő kezeléséhez – az újrahasznosítás növeléséhez, illetve a kitermelt nyersanyagok környezeti hatásának csökkentéséhez – mindenképp naprakész információkra lenne szükség a hulladékok tulajdonságaival és mennyiségével kapcsolatban, valamint azt sem ártana tudni, hogy pontosan milyen utat is járnak be az egyes hulladéktípusok.

A begyűjtött hulladékmennyiséget úgy lehet pontosan megbecsülni, ha nyomon követjük az e-hulladék-kezelés folyamatát. A The Global E-waste Monitor 2024 elkészítői ehhez négyféle hulladékutat vizsgálták meg alaposabban. Az első – és preferált – út, amikor hivatalos úton, szervezetten gyűjtik az e-hulladékot. A második az, amikor az e-hulladék az egyszerű lakossági hulladékba kerül.

A harmadik lehetőség, amikor a gyűjtés ugyan nem hivatalos keretek között, ám fejlett infrastrukturális háttérrel, szervezett módon történik. Végül a negyedik irány, amikor azon túl, hogy a gyűjtés nem hivatalos, még a megfelelő infrastrukturális háttér sincs meg hozzá.

Az elemzés tovább olvasható az Energiastratégia Intézet weboldalán.

(Energiastratégia Intézet)

Fotó: Canva

search icon