Csaknem egymillió hektárnyi egykori vizesélőhely helyreállítása javíthatná az Alföld vízháztartását, mérsékelhetné az aszálykárokat, és egyes területeken még a kukoricahozamot is számottevően növelhetné.
Pinke Zsolt, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézetének kutatója és társai friss tanulmányukban ismertették, hogy a vízvisszatartás nemcsak természetvédelmi cél, hanem a mezőgazdaság hosszú távú alkalmazkodásának egyik kulcsa is lehet a klímaváltozásnak különösen kitett térségben.
Kapcsolódó bejegyzések
Tavaszi aszály – Az Alföld már most is jelentős vízhiánnyal küzd
Kell attól tartanunk, hogy ismét szuperaszály lesz?
A kutatás szerint az Alföldön közel egymillió hektárnyi olyan terület azonosítható, ahol a korábbi vizes élőhelyek helyreállítása lehetséges lenne. A szerzők a hidrológiai és ökoszisztéma-modellek összekapcsolásával azt vizsgálták, hogy a lehetséges beavatkozások – például a vízvisszatartás és egy tiszai árhullám kivezetése – miként hatnának a talajvízkészletekre, illetve ezen keresztül a környező szántóföldek terméseredményeire.
Egy 247 négyzetkilométeres tiszai ártéri öblözet modellezése alapján a talajvíz utánpótlása évente átlagosan 367–552 köbméter/hektár között alakulhatna. A vízvisszatartás különösen azokat a síkvidéki teraszokat segíthetné, amelyek 1–2 méterrel emelkednek a vizesélőhelyek környezete fölé. Ezeken a területeken a számítások szerint a kukoricatermés 20–28%-kal is gyarapodhatna a megemelkedett talajvízszint miatt. Az eredmények szerint az Alföld területének 21%-án található olyan gyenge vagy közepes termőképességű, belvíznek kitett terület, ahol a vízvisszatartás indokolt vagy szükséges lehet.
Kapcsolódó bejegyzések
Rengeteg víz hiányzik a talajból: hogyan alkalmazkodhat ehhez a mezőgazdaság?
Kéthavi csapadékmennyiség hiányzik a talaj alsóbb rétegeiből: vajon hogyan küzd meg az egyre aszályosabb évekkel a mezőgazdaság?
A vizsgálatok alapján kétféle kiemelt övezet rajzolódott ki. Az 1. zóna, ahol a természetvédelem és a vízvisszatartás együtt fontos, illetve a 2. zóna, ahol az ökoszisztéma-szolgáltatások kerülnek előtérbe. Az 1. zónába azok a területek kerültek, ahol a belvíz előfordulásának valószínűsége több mint egyszeri öt évente, és a terület természetvédelmi oltalom alatt áll, vagy jelentős természeti értéket képvisel. A 2. zónában szintén magas a belvíz előfordulásának valószínűsége, és jellemző a nitrátérzékenység, de nincs természetvédelmi oltalom.
A kutatók szerint ezekben a térségekben a jelenlegi, gyakran veszteséges és közösségi forrásokra támaszkodó szántóföldi hasznosítással szemben komoly alternatívát jelenthet a vizesélőhelyekhez kötődő ökoszisztéma-szolgáltatások erősítése. Ilyen szolgáltatás lehet az árvízvédelem, az aszályvédelem, a talajvízpótlás, a biodiverzitás helyreállítása, valamint a tájképi és turisztikai érték növelése. Az Alföld jövője tehát nem feltétlenül a még intenzívebb vízelvezetésben, hanem éppen a víz tájban tartásában keresendő.
Fotó: Canva