Vigyázzunk az utakon az őzekre!

Július második felétől augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, ezért ezekben a hetekben jelentősen megnő a vadbalesetek kockázata.
Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter közösségi média oldalán írt bejegyzésében arra figyelmeztetett, hogy ilyenkor az őzek viselkedése megváltozik: sokkal aktívabbak, és nemcsak hajnalban vagy alkonyatkor, hanem nappal is gyakran feltűnnek az utak közelében. Különösen az erdős, illetve mezőgazdasági területek mentén kell fokozott óvatossággal közlekedni.
A párzási időszakban az állatok gyakran hirtelen rohannak az úttestre, ráadásul nem ritka, hogy egy őzet rövid időn belül több is követ. Ezért ha egy állatot látunk átkelni az úton, érdemes azonnal lassítani, mert nagy eséllyel újabbak is érkezhetnek.
A miniszter arra kérte a közlekedőket, hogy a következő hetekben a megszokottnál is körültekintőbben vezessenek, hiszen egy vadbaleset nemcsak jelentős anyagi kárral járhat, hanem súlyos személyi sérülést is okozhat.
A szakemberek azt tanácsolják, hogy vadveszélyt jelző táblák közelében mérsékeljük a sebességet, fokozottan figyeljük az út menti növényzetet, és ha vadat észlelünk, kerüljük a hirtelen kormánymozdulatokat, inkább intenzív fékezéssel próbáljuk elkerülni az ütközést.
(Bóna Szabolcs hivatalos FB oldal)
Fotó: Canva






























