Tegyük a kezünket a szívünkre! Habár sokszor bátran hangoztatjuk, hogy „mi nem félünk a sötétben”, és „már réges régen kinőttük ezt”, azért mindnyájunkat elfog valami mélyről jövő félelem, ha este egyedül kell végigmennünk egy ismeretlen, kivilágítatlan utcán. Félünk, és ez természetes. Ugyanakkor a jelenlegi urbanizáltság és technológiai fejlettség mellett a félelmünk tehető felelőssé azért, hogy a bolygó fényárban úszik. Amennyiben a fényszennyezés problémáját a gyökerénél akarjuk megragadni, a sötétséggel kapcsolatos félelmeinket is górcső alá kell vennünk, és lehetőleg csökkentenünk is. A kérdés már csak az: hogyan?
A koronavírusnak is köze van a fényszennyezéshez?
Mi, emberek mindig is féltünk a sötétben, és ez valószínűleg a következő évszázadokban sem fog változni. Ennek ellenére a technológiailag fejlett és urbanizált világunkban a mesterséges fényforrások olyan mértékben elterjedtek, hogy egyre kevesebbszer kell találkoznunk ezzel a szorongató érzéssel. Mondhatnánk, hogy ez fantasztikus teljesítmény, hisz az emberiség még komfortosabban élhet a Földön. Ha ugyanis látunk, növekszik a biztonságérzetünk. A fejlődésnek azonban ebben az esetben is ára van. A másik oldalon ismételten a sokasodó környezeti és egészségügyi problémákat találjuk. Ezek közül különösen fontos kiemelni az emberi daganatos megbetegedések kockázatának növekedését a melatonin hormon szintjének csökkenése miatt, amely sötétben tud megfelelően termelődni. Az állatok esetében a táplálkozási szokások, a kommunikáció, a vándorlás és a tájékozódás kerülnek veszélybe.
A fényszennyezés következtében az állatok immunrendszere is gyengül. Ez bennünket is veszélyeztet, hiszen nő az állatról emberre terjedő fertőzések esélye. Argentierónak és munkatársainak 2021-es publikációja szerint például a koronavírus okozta járványhelyzet kirobbanásában is szerepe lehetett a wuhani fényszennyezés növekedésnek, mivel gyengült a denevérek immunrendszere, így fertőzőképesebbé váltak. Megállapítható továbbá az is, hogy egyes denevérfajokat kifejezetten vonzanak a mesterséges fényforrások a rovarélelem miatt, így közelebb kerülnek az emberi közösségekhez. A fenti példákból látható, hogy a fényszennyezés szerepe olyan problémák kapcsán is felvetődik, ahol a külső szemlélő talán nem feltételezne ilyen jellegű összefüggést.
Kapcsolódó bejegyzések
Eltűnőben a sötétség és ezzel együtt a rovarok is
A fényszennyezés jelentős probléma. Legnagyobb bajban a rovarvilág van. De miért olyan vonzó számukra a fény?
A sötétségtől való ösztönös félelmünk ősidők óta velünk van. Feltehetően a fényszennyezéshez kapcsolódó komplex problémák megjelenésében is szerepet játszik. A jelenség leírható az úgynevezett evolúciós megszaladással is, amiről Csányi Vilmos és Miklósi Ádám szerint akkor beszélünk, amikor viszonylag rövid időn belül megszűnnek azok a korlátok, amelyek valamely biológiai jelleg optimális paramétereit fenntartották. Ilyen esetekben a jelleg számos esetben a hordozó kárára lesz, és hosszú távon akár a pusztulását is eredményezheti. Ez azt jelenti, hogy az eredetileg hasznos félelmünk a sötétségtől a jelenlegi civilizációs fejlettség mellett veszélyeztet bennünket, hiszen immáron a bolygó egészét fényárba borítjuk. Ennek ellenére az emberi félelmek indukálta nagy léptékű ökológiai változások már a modernizáció előtt is jelen voltak. A sötétség és az átláthatatlanság megszüntetése érdekében sok vadászó, gyűjtögető nép égetett fel hatalmas erdős területeket.
Mitől félünk akkor, amikor kihunynak körülöttünk a fények?
A freudi pszichológiára alapozott válasz egyértelműnek tűnik: attól, hogy meg fogunk halni. Ugyanakkor a témával kapcsolatos újabb pszichológiai kutatások ennél árnyaltabb képet adnak a sötétben jelentkező félelmeink eredetét illetően. Amennyiben a kérdés mélyére kívánunk ásni, rögtön egy újabb kérdőjellel találkozunk, amely érdekes módon egészen a 2010-es évek közepéig fel sem merült a témával kapcsolatos kutatásokban: Mit is vizsgálunk valójában, a sötétséggel vagy az éjszakával kapcsolatos félelmeinket? Elsőre talán azt gondoljuk, hogy ennek igazán nincs jelentősége. Lin és munkatársai 2015-ben kimutatták, hogy a félelmeket kiváltó ingerekre hevesebben reagálunk az éjszakai környezetben, mint egyszerűen a sötétségben (például egy elsötétített szobában). Ennek a ténynek az ismerete alapvető fontosságú lehet a sötétségfóbia kezelésében, illetve az éjszakai sötétséggel kapcsolatos pozitív viszonyulások kialakításakor.
Ami az éjszakával kapcsolatos félelmeinket illeti, egy ismert felosztás szerint három különböző, de egymással mégis összefüggő forrásból eredeztethetők. Az első forrás a biztonságérzet csökkenése, amely a haláltól, a bántalmazástól és az elszeparáltságtól való félelmünkből fakad. A második kategória a különböző fiktív lényekkel kapcsolatos félelmeinket jelenti, amelyek tárgyai lehetnek szellemek, szörnyek, veszedelmes állatok, űrlények vagy akár maguk a rémálmok is. A harmadik kategória pedig a környezet belső karakterisztikájából fakad, hiszen ha a holdfény furcsa árnyékot vet a falra, a szellő meglibbenti a függönyt, vagy csak nyikorog kint a kapu, rögtön elszabadul a fantáziánk. Belátható, hogy a fenti kategóriák összefüggenek egymással. Könnyen tűnhet a libbenő függöny kísértetnek, de a kapu nyikorgásából is gondolhatjuk, hogy éppen egy gonosztevő próbál minket elrabolni. Ezeknek a félelmeknek az elkerülése érdekében sokszor alkalmazunk mesterséges megvilágításokat, még ha számos esetben ez nem is tudatosan történik.
Kétségkívül igaz, hogy ezek a félelmek hozzájárultak az életben maradásunkhoz is, hiszen a sötétben zörgő avar bizony nemegyszer valóban a kardfogú tigrist jelentette. Napjainkban is hasznos, ha van bennünk fenntartás a kivilágítatlan helyekkel kapcsolatban. Sokszor azonban csak a diszkomfortunkat tompítjuk azzal, hogy fényárba borítjuk a környezetünket. A kivilágítás mértéke az esetek egy részében túlzott, a fénynek nincsen tényleges hatása a biztonságunkra. Indokolt-e például a díszkivilágítások jelenlegi szintje és a járatlan utak megvilágítása? Valóban szükséges-e, hogy a saját kertünket kivilágítsuk, miközben mi bent ülünk a házunkban (ahol egyébként szintén lehet, hogy az összes szobában ég a villany)? Ha megváltoztatjuk a fénymentes éjszakai környezethez fűződő viszonyunkat, beláthatjuk, hogy a természetes sötétség jó is lehet, akár élményeket és nyugalmat is meríthetünk belőle. A kérdés már csak az, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésünkre az éjszakával kapcsolatos pozitív viszonyulások kialakítására?
Egyszerű módszerek a legkisebbeknek
A sötétséggel kapcsolatos félelmek oldása már óvodás korban is elkezdhető. Az éjszakai lefekvéskor megnyugtatóan hat az esti rutin bevezetése, valamint segíthet, ha napról napra fokozatosan csökkentjük az esti hang- és fényforrásokat. A fiktív lényekkel szemben felvértezhetjük a legkisebbeket azzal, ha játékos módszereket találunk ki az elképzelt veszedelmek elűzésére, vagy közösen felruházzuk őket nevetséges tulajdonságokkal. A nevetségessé tett szörnyek már korántsem tűnnek olyan félelmetesnek, ahogy ezt a Harry Potter-könyvekben feltűnő mumusok elűzése kapcsán megtanulhattuk.
Játék- és meseterápiák
Egy másik, szintén elsősorban gyermekek esetében használatos módszerek a játék- és a meseterápia. Ezeket főképp a sötétségfóbia kezelésére dolgozták ki, amikor a sötétségtől való szorongás már olyan mértékű, hogy a szülő és a gyermek életminősége is jelentősen romlik. A módszerek azonban használhatók általában véve a sötétséggel kapcsolatos kedvezőbb hozzáállások kiépítésére is. Az angol nyelven elérhető Uncle Lightfoot (Fényláb nagybácsi) történetek például egy kisfiú kalandjait mesélik el, aki az indián bácsikája segítségével megtanulja legyőzni a sötétséggel kapcsolatos félelmeit. A tanmese az egyes fejezetek végén különböző játékokat is bemutat, amelyekkel a gyermekek félelmei tovább oldhatók. Ezek között vannak a következők: bekötött szemmel játékok keresése, relaxációs játékok, állatok megtalálása és kihozása a sötét szobából, állati hangok felismerése a sötétben (melyeket a szülő imitál), árnyjátékok kéz segítségével, szülők megtalálása a sötétben hangokat követve.
Egy másik, az előbbitől független játékos módszer a „Bátrak olimpiája”. Itt a gyermeknek a sötétben eltöltött időt kell újra és újra megdöntenie, mintha versenyezne. A cél, hogy minél tovább maradjon a sötétben, ezzel jobb és jobb időeredményeket tudjon elérni. Ebben a játékban kulcsfontosságú az érzelmi beleélés. A szülőknek versenyre jellemző légkört kell teremteniük, amely magában foglalja a szenvedélyes kommentálást, a szurkolást, az ünnepélyes eredményhirdetést és természetesen a kihagyhatatlan jutalomosztást is.
Terepi módszerek
Az idősebb gyermekeknél már terepfoglalkozások is bevethetők a félelem csökkentése céljából. Játszhatunk különböző hallásteszteket („Ki milyen neszeket hall éjszaka?”), lopakodós játékokat („Ki tud halkabban lopakodni éjszaka?”) és érzékszervi játékokat. Ez utóbbira jó példa az úgynevezett denevéres játék, amelyben a gyermekek körbeállnak, középen egyvalaki denevér-, páran pedig lepkeszerepben vannak. A denevérnek be van kötve a szeme, és csak hangokat adhat ki, amelyeket a lepkék megismételnek (visszhangoznak), így lehet őket megtalálni. Amennyiben a denevér túl közel megy a kör széléhez, a körben állók is ismétlik a hangokat. A játék – azontúl, hogy kitűnően modellezi a denevérek hangokkal való tájékozódását – pozitív élményeket kapcsol a sötétséghez, hiszen a gyermek nemcsak játszik, hanem érzi, hogy kitüntetett szerepben van, és rá figyelnek. Az úgynevezett „Éjszakai állatjátékok” elnevezésű program szintén sok pozitív élményt adhat. A jellemzően iskolai táborokban megvalósított esemény során a diákoknak különböző állomásokat kell csoportosan megtalálniuk az éjszakai természetben. Az egyes állomások megtalálása állati hangok alapján történik, amelyeket az ott lévő pedagógusok imitálnak.
Felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt javasolt az éjszakai tanösvények bejárása, valamint az éjszakai gyalogtúrákon való részvétel (pl. szarvasbőgéstúrák és madarásztúrák). Az igazán merészek pedig kipróbálhatják magukat éjszakai bátorságpróbákon vagy akadályversenyeken, amelyek kialakíthatók akár fényvisszaverő prizmák segítségével is. Amennyiben már haladónak tekintjük magunkat a természetes sötétséggel kapcsolatos félelmek leküzdésében, megpróbálkozhatunk olyan barlanglátogatásokkal, ahol része a programnak a vaksötétség megtapasztalása. Abban az esetben, ha gyermekek is részt vesznek a programon, fontos, hogy lelkileg megfelelően fel legyenek rá készítve, és ne keltsünk bennünk direkt vagy indirekt módon félelmeket. Az úgynevezett láthatatlan szobák a barlangokhoz hasonló élményt képesek nyújtani, azonban ezek esetében már szabadabb mozgás valósítható meg, és több feladat áll rendelkezésre. A budapesti Láthatatlan Kiállítás mellett a pécsi Erdők Háza és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége is gyakran rendez láthatatlan szobás programokat.
Csillagászati nevelés
Amennyiben felnézünk egy tiszta éjszakán a csillagos égboltra, nagyon hamar flow élménybe kerülhetünk. Abban az esetben, ha lehetőségünk van egy távcsővel kémlelni az eget (például valamelyik hazai csillagparkban), a tapasztalás még teljesebb lehet. A bolygók, a csillagok, a galaxisok tanulmányozása közben a rácsodálkozás, az esztétikai élmény ki tud zökkenteni minket a hétköznapokból életkortól függetlenül. Az egyik jellemző érzés, amely a csillagászat keretében megjelenhet, a személyes életünk eltörpülése a világegyetem felfoghatatlan méretei mellett. A filozofikus gondolatok, illetve az esztétikai élmények alapvetően képesek alakítani a viszonyunkat az éjszakához. Pozitív tapasztalok társulhatnak magához a sötétséghez is. Egy csillagos égbolt megfigyelése után elképzelhető, hogy legközelebb szándékosan kapcsoljuk le a kerti lámpát, hogy láthassuk újra az Androméda csillagképet.
Viszonylag sok működő csillagvizsgáló van Magyarországon. Noha a legjobb az, ha egy ilyen építmény távol van a fényszennyezéstől, ettől függetlenül Budapesten, Győrben, Szegeden, Debrecenben, a Mátrában és Veszprémben is találhattok szabadon látogatható csillagvizsgálókat.
Fotó: szeretlekmagyarorszag.hu
Számoljuk meg a csillagokat!
A távcsöves megfigyelések mellett a csillagszámlálás is sok pozitív élményt adhat. Ennek egyik lehetséges alternatívája, ha készítünk (például kartonpapírból) egy 20 cm x 20 cm-es keretet, amelyen keresztül megszámoljuk az égbolt öt pontján a csillagokat. Fontos, hogy a keretre rögzítsünk egy 40 cm hosszúságú zsineget is, amelynek a másik végét a vállunkra kell erősítenünk. A keretbe olyan távolságból kell belenéznünk, hogy közben a zsineg feszes legyen. Ha az 5 mérés eredményét átlagoljuk, majd megszorozzuk 40-nel, megkapjuk, hogy az adott éjszakán megközelítőleg hány csillag látható az égen. Gyermekek esetében a cipősdobozmódszer is segítheti a csillagászati ismeretek átadását, valamint hozzájárulhat a sötétséggel kapcsolatos félelmek csökkentéséhez. Ennek lényege az, hogy egy cipősdobozra a gyermek felrajzol egy tetszőleges csillagképet (azt, amelyet ő választ vagy kedvel), majd a csillagok helyét kilyukasztja. Ezt követően, ha zseblámpát rakunk a cipősdobozba, majd lezárjuk a fedelét, és lekapcsoljuk a fényeket a szobában, kirajzolódik a dobozon a csillagkép.
Virtuális valóságok
A digitális forradalom a sötétségfóbia kezelését sem hagyta érintetlenül. Ezt jelzi a Psious által kidolgozott új virtuális valóság is, amelynek célja, hogy a gyermekek csökkentsék a sötétséggel kapcsolatos félelmeiket. Az elképzelés akár ijesztően is hathat, hiszen úgy érezhetjük, mintha egy Black Mirror részbe csöppentünk volna. Szerencsére a valóság ennél jóval kedvezőbb. A módszer sikerességét vizsgáló első kutatási eredmények bizakodásra adnak okot. A terápia során a gyermekek VR-szemüvegen keresztül különböző fényerősségű szobákat tudnak felfedezni. A folyamatot minden esetben egy terapeuta is figyelemmel kíséri. Ő állítja be a fényerősséget az egyes szobákban a gyermek igényeinek megfelelően. A cél az, hogy a gyermek minél hosszabb időt töltsön el a játékban, valamint utolsó feladatként maradjon 2 percig egy teljesen sötét virtuális hálószobában.
Habár az említett módszereket legtöbbször nem a fényszennyezés csökkentése érdekében dolgozták ki, ilyen irányú felhasználásuk mindenképp javasolt egészségünk és természetes környezetünk védelme érdekében.
Köszönetnyilvánítás: Jelen cikk az EFOP- 3.6.2-16- 2017-00014: „Nemzetközi kutatási környezet kialakítása a fényszennyezés vizsgálatának területén” projekt támogatásával valósult meg.
Megjegyzés: A cikk alapját szolgáló tudományos publikáció a következő linken érhető el (a link tartalmazza a felsorolt publikációk pontos hivatkozását is): https://jates.org/index.php/jatespath/article/view/222/121
