Pörgetem a közösségi felületeket, és nem mindennapi gondolatot találok Gózon Eszter tollából, miszerint: „Egy átlagos pamutpóló elkészítéséhez minimum 2700 liternyi vízre van szükség. Ha napi 2,5 liter folyadékot iszol, ez a mennyiség majdnem három évnyi (1080 napnyi) folyadékbeviteledet fedezi.” Borzasztó, igaz? Azonnal rákattintottam Eszter oldalára és már kértem is tőle egy interjúidőpontot, amire Ő készséggel mondott igent.
Színtanácsadó, személyi stylist, stílustanácsadó. Eszti, hogyan találtál erre a szakmára?
Jóllehet a szín- és stílustanácsadásról már sok-sok évvel korábban hallottam, a gyakorlatban csak pár évvel ezelőtt találkoztam vele. Az a szerencse ért, hogy végignézhettem egy hozzám közel álló ember színtanácsadását; elképesztő volt látni, ahogy az illető bizonyos színektől felragyogott, másoktól elsápadt, az egyik pillanatban mintha kisminkelték volna, majd hirtelen megint előtűntek a bőrhibái. A végén színhelyes sminket is kapott, és az a pillantás, amivel a tükörbe tekintett, és meglátta magát, a szeme akkori csillogása, ragyogása örökre belém égett. Azt hiszem, nagyjából akkor dőlt el bennem, még ha nem is tudatosan, hogy ezt a csodát még többször is át akarom élni. Akkor lett egyértelmű számomra, hogy itt az ideje kitanulnom a szakmát, amikor ez után az élmény után fél évvel még mindig folyamatosan azon pörögtem, ha megláttam valakit, hogy vajon milyen színtípusú lehet.
És a zero waste a stylist munkával hogyan ér össze?
Személyi stylistként arra buzdítom az ügyfeleimet, hogy igyekezzenek a ruhatárukat minél tudatosabban, fenntarthatóbban felépíteni, hogy elkerüljék a pazarlást, és azt a helyzetet, amikor tele van ruhával a szekrényük, mégis folyton ugyanazt a pár darabot hordják – majd egy nagy rendrakás során a nem hordott öltözékek nagy részét kidobálják, vagy megpróbálják az amúgy is telített ruhaadomány-piacon elpasszolni. Megmutatom nekik, hogy tudnak maguknak olyan gardróbot összeállítani, amelynek minden darabját szeretik és használják, és ahol nincsenek felesleges, nem hordott ruhák.
Sokat beszélek a divatipar környezetkárosító hatásairól, ami nemcsak a nagymértékű hulladéktermelésre, hanem a vízhasználatra, az emberi erőforrások kihasználására, a monokulturában termesztett alapanyagokra, és az azokhoz kapcsolódó vegyszerhasználatra, a ruháinkban lévő egészségkárosító kémiai anyagokra is vonatkozik. A hulladéktermelés ebből az a rész, ahol talán a legkönnyebben megfogható a vásárlók egyéni felelőssége, itt tudunk első körben mi is változásokat eszközölni.
A Zero Waste Hungary-t te alapítottad. Mesélsz nekem erről?
Öt-hat évvel ezelőtt találkoztam (akkor még francia fordításban) Bea Johnson Zero Waste Home (Zero Waste otthon címen azóta magyarul is megjelent) könyvével, ennek a hatására kezdtem először a saját életemben változásokat bevezetni. Önmotivációként hoztam létre egy Instagram fiókot a projektnek, arra számítva, hogy ha többen látják, hogy milyen folyamatban vagyok, az jobban motivál arra, hogy ne hagyjam félbe azt, amit elkezdtem. Amikor észrevettem, hogy ez mennyi embert érdekel, és láttam, hogy akkoriban Magyarországon erről még szinte sehol sem írtak, úgy döntöttem, létrehozok egy olyan oldalt, ahol más hulladékcsökkentőknek is igyekszem segíteni a mindennapjaikban. Igyekeztem olyan egyszerűen hasznosítható információkat megjeleníteni, amikből ha az ember csak „csipeget”, és csak egyet-kettőt valósít meg, már nagyban előrébb jut a folyamatban. Ebből alakult ki a Zero Waste Hungary oldala, ami már nemcsak rólam szól (sőt, a személyes brandemet igyekeztem teljesen leválasztani róla), hanem szándékom szerint mindenkiről, aki hulladékcsökkentéssel foglalkozik (akár otthon, akár hivatásszerűen).
Mit látsz magad előtt, ha egy ideális világra gondolsz?
Egy olyan társadalom, ahol a környezet védelme mindenki számára egyértelmű, alap beállítottság, és ahol nincsenek megkülönböztetve a „zöldek”, és az átlagemberek, mert mindenkinek ugyanannyira fontos a környezetünkkel való harmónia.
Egyszer azt olvastam tőled, hogy: „Nincs fenntarthatóság tudatosság nélkül.” Kifejtenéd?
Többféle definíció, megfogalmazás létezik a divatipari fenntarthatóságra, abban viszont mindegyik egyetért, hogy a fogyasztás csökkentése nélkül nem lehet fenntarthatónak lenni. Ahhoz viszont, hogy a mai világban ne legyen frusztrációnk akkor, amikor ellen kell állnunk a vásárlásra való csábításnak, nagyfokú tudatosságra van szükség. Tisztában kell lenni azzal, hogy mikor mit miért veszünk, vagy nem veszünk meg. Ez különösen nehéz lehet a divatcikkek esetében, hiszen ezek sokak számára nem pusztán funkcionalitáson alapuló termékek, hanem az önkifejezés, a kreativitás, a kapcsolódás megélésére alkalmas eszközök. Érdemes viszont ezeket a motivációkat mindenkinek tisztáznia magában, ahogy azt is, hogy hol húzzák meg a határaikat, meddig engedik magukat kívülről, vagy egy belső igény által olyan irányba motiválni, ami már sem a bolygónak, sem saját maguknak nem fenntartható.
Úgy tudom, hogy Danae Mercer posztjai ihletnek téged. Mesélsz nekem erről egy picit?
Danae Mercer azon instagrammerek közé tartozik, akik a testünk elfogadásáról beszélnek sokat, számomra pedig az teszi különösen hitelessé, hogy jóllehet korábban táplálkozási zavarokkal küszködött, ezeket sikeresen leküzdötte, és ma már olyan életet tud élni, amelyben nem sanyargatja önmagát. Hogy őszinte legyek, egészen odáig, amíg meg nem láttam egy régi fotóját, nem is tudatosult bennem, hogy az a szintű fogyókúra, amelybe még fiatal koromban hajszoltam magam (hogy a modell-castingokon jobban teljesítsek), már a táplálkozási zavar határát súrolta. Nekem szerencsére sikerült akkor kijönnöm ebből, de nem mindenki ilyen szerencsés, sokan esznek bűntudattal, gyötrik, vagy folyamatosan szidják magukat azért, mert nem sikerül olyanra formálniuk magukat, amit az interneten, a magazinokban látnak nap, mint nap.
A színtanácsadásnak ezért is van számomra különösen nagy értéke, mert kihozza az emberből a természetes szépséget, míg a stílustanácsadással együtt járó testalkat-elemzés abban segít, hogy úgy tudjunk csinosak lenni, hogy ahhoz ne kelljen lehetetlen vállalásokkal teljesen átformálnunk a testünket.
Olyan sok szó esik mostanság a minimalizmusról, a kapszulagardróbról. Mit jelent ez a kifejezés?
A kapszulagardrób eredetileg egy olyan ruhatár volt, amelyben csupa egymással összeillő, letisztult stílusú alapdarabok voltak jelen, melyeket szezonális ruhákkal egészítettek ki. Manapság már nem alapfeltétele a kapszulagardróbnak, hogy minimalista stílusú darabokból álljon, bármilyen stílusban lehetséges kapszula ruhatárat létrehozni. A gardróbban felhasznált ruhák mennyisége változó, léteznek 10 darabból álló minikapszulák, vannak nagyobbak (mint például a Project 333 című könyv alapján összeállítottak, ahol 3 hónapig 33 ruhadarabot használnak, majd váltanak a következő 33-as kapszulára), és vannak az egyéni igények szerint összeállított kapszularuhatárak. Ami a közös mindegyiknél, az a ruhadarabok egymással való kombinálhatósága („minden hordható mindennel”); ez az előnye, és egyben a hátránya is a dolognak, hiszen a kombinálhatóság követelménye kizár bizonyos ruhadarabokat, és stílusokat. Érdemes legalább egyszer kipróbálni (akár egy nyaralás során is), hogy milyen érzés egy leszűkített gardróbból öltözködni, nagyon érdekes, hogy kiből mit hoznak ki az ilyen típusú korlátok: van, akinek váratlanul fellángol a kreativitása, és olyan formában hordja a ruháit, kiegészítőit, ami korábban eszébe sem jutott, de van olyan is, aki kifejezetten szűknek érzi ezeket a kereteket, és alig várja, hogy kitörhessen belőlük. Akárhogyan is alakul, szuper önismereti játék, ami még közelebb vihet a ruhatárunk, és az igényeink pontosításához és tudatosabbá tételéhez.
Fotók: Horváth Katalin Fanni
