Idén végre kerülhet a kosárba hazai barack
Idén végre kerülhet a kosárba hazai barack

Az elmúlt két évben a kedvezőtlen időjárási folyamatok miatt igen gyenge volt a termés. Idén azonban újra lesz hazai kajszi- és őszibarack, és a meggy, cseresznye és szilva is elegendő lesz. A kedvező időjárási feltételek ellenére azonban a termelők komoly gondban vannak, mert míg a termelés költségei rohamtempóban nőnek, az átvételi árakban ez nem jelenik meg.

A Világgazdaság cikke szerint egyelőre még nem látni, hogy miképp alakulnak majd a fenti gyümölcsök árai. A már piacra került szamóca esetében lehet látni, hogy a nagybani piaci ár legjobb esetben a tavalyi ár környékén alakul, de inkább alatta marad, ez pedig rossz hír a termelők számára.

A folyamatok mögött elsősorban az áll, hogy a járvány alatt sok zöldséges bezárt, így az értékesítési csatornák beszűkültek. „Egy Kiskunfélegyháza méretű városban, ahol tavalyelőttig kilenc zöldséges volt, most csak három működik” – érzékeltette az arányokat Kelemen Péter, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.

Mint írják, a árvány alatt a fogyasztás a multikba csatornázódott, mert az emberek úgy voltak vele, hogy ha már el kell menni a boltba, akkor egy helyen próbálnak beszerezni mindent. Ez nem csak itthon, a nemzetközi piacon is megfigyelhető tendencia, ahogy az is, hogy a termelői árak a legtöbb terméknél inkább romlottak a tavalyi évhez képest.

Ez egyébként tragikus hír a termelők számára, hiszen ahogy a szakember mondja, a termelés költségei – fajtától függően – 25-50%-al emelkedtek. Kelemen Péter szerint ha az átvételi árak tartósan alacsonyan maradnak és nem követik a költségnövekedéseket, akkor csökkenni fog a termelés.

A szakmai szervezet alelnöke szerint nagy kérdés az ágazat számára, hogy a vásárlóerő miképp alakul majd a következő hónapokban. Mint mondja, jelenleg a fogyasztók drágulást tapasztalnak, de ez Magyarországon egyelőre a háztartások energia- és üzemanyagköltségeire nem igaz. Nyugat-Európában viszont igaz, és ott például a szamócapiacon érezhető a volumencsökkenés, hiszen a szamócafogyasztás nem létszükséglet. (vg.hu)

search icon