A tudósok közel 190 éven át kutatták az ősi tengeri hüllők eredetét a dinoszauruszok korából. Egy svéd és norvég paleontológusokból álló csapat most a legkorábbi ismert ichthyosaurus („halgyík”) maradványait fedezte fel a távoli sarkvidéki Spitzbergákon. A csapat eredményeit leíró tanulmány a Current Biology folyóiratban jelent meg.
Az ichtioszauruszok a tengeri hüllők egy kihalt csoportja, amelyek kövületeit világszerte megtalálták. Az első szárazföldi állatok közé tartoztak, akik alkalmazkodtak a nyílt tengeri élethez, és a modern bálnákhoz hasonló halszerű testformát alakítottak ki. Az ichtioszauruszok az óceánok táplálékláncának csúcsán álltak – míg a dinoszauruszok a szárazföldön barangoltak -, és több mint 160 millió éven át uralták a tengeri élőhelyeket.
A tankönyvek szerint a hüllők először a perm végi tömeges kihalás után merészkedtek a nyílt tengerre, ami elpusztította a tengeri ökoszisztémákat, és megnyitotta az utat a dinoszauruszok korának hajnalához közel 252 millió évvel ezelőtt. A történet szerint a szárazföldi hüllők mozgásra képes lábaikkel megszállták a sekély tengerparti környezetet, hogy kihasználják a tengeri ragadozók réseit, amelyeket ez a kataklizmatikus esemény üresen hagyott. Idővel ezek a korai kétéltű hüllők hatékonyabbá váltak az úszásban, majd végül végtagjaikat uszonyokká változtatták, halszerű testformát alakítottak ki, és eleven utódokat kezdtek világra hozni; így megszakítva a végső köteléküket a földdel azáltal, hogy nem kell partra úszniuk a tojásrakáshoz.
A Spitzbergákon felfedezett új kövületek most megkérdőjelezik ezt a régóta elfogadott elméletet.
A Spitzbergák nyugati részén fekvő Jégfjord déli partján található vadászházak közelében Flower völgye hófödte hegyeket vág át, feltárva azokat a sziklarétegeket, amelyek egykor iszap volt a tenger fenekén körülbelül 250 millió évvel ezelőtt. A hóolvadás által táplált gyors folyású folyó erodálta az agyagpalát, és gömbölyű mészkősziklákat tárt fel, amelyeket konkréciónak neveznek. Ezek az ősi tengerfenéken lebomló állati maradványok köré települt mészszerű üledékekből alakultak ki, amelyek ezt követően látványos, háromdimenziós részletben őrzik meg azokat. A paleontológusok manapság ezekre a konkréciókra vadásznak, hogy megvizsgálják a holt-tengeri lények kövületi nyomait.
Egy 2014-es expedíció során nagyszámú konkréciót gyűjtöttek össze Flower völgyéből, és szállították vissza az Oslói Egyetem Természettudományi Múzeumába későbbi tanulmányozás céljából. Az Uppsalai Egyetem Evolúciós Múzeumával végzett kutatás most csontos halakat és bizarr krokodilszerű kétéltű csontokat, valamint egy ichtioszaurusz 11 tagolt farokcsigolyáját azonosította.
Ezek a csigolyák meglepő módon olyan sziklákban fordultak elő, amelyek állítólag túl öregek voltak az ichtioszauruszokhoz. Ezenkívül a csigolyák ahelyett, hogy egy kétéltű ichtioszaurusz ősének tankönyvi példáját képviselnék, megegyeznek a geológiailag sokkal fiatalabb, nagyobb testű ichtioszauruszok csigolyáival, sőt megőrizték a csontok belső mikroszerkezetét is, amely a gyors növekedés, a fokozott anyagcsere és a teljesen óceáni életmód adaptív jellemzőit mutatja.
A környező kőzet geokémiai vizsgálata megerősítette a kövületek korát körülbelül kétmillió évvel a perm végi tömeges kihalás után. Tekintettel az óceáni hüllők evolúciójának becsült időskálájára, ez az ichtioszauruszok eredetét és korai diverzifikációját a dinoszauruszok korának kezdete előtti időszakra szorítja; ezzel kikényszerítve a tankönyvi értelmezés felülvizsgálatát és felfedve, hogy az ichtioszauruszok valószínűleg először a kihalás előtt kerültek bele a tengeri környezetbe.
Izgalmas módon a legrégebbi ichtioszaurusz felfedezése átírja a dinoszauruszok korának népszerű vízióját, mint a fő hüllők származási vonalának megjelenési idejét. Most úgy tűnik, hogy legalább néhány csoport megelőzte ezt a mérföldkőnek számító időszakot, és legősibb őseik kövületei még mindig a Spitzbergákon és a világ más részein található még régebbi kőzetekben várnak felfedezésre.
(forrás: phys.org)
