A férfiak többet költenek éghajlatkárosító dolgokra
A férfiak többet költenek éghajlatkárosító dolgokra

Egy friss svéd tanulmány szerint a férfiak kiadásai 16 százalékkal több éghajlatkárosító kibocsátással járnak együtt, mint a nőké, annak ellenére, hogy a két nem csaknem ugyanannyit költ.

A szakemberek szerint a klímakárosító emisszió tekintetében eddig csupán kevés tanulmány foglalkozott a nemek közötti különbségekkel, noha ezeket számításba kellene venni az éghajlatváltozás elleni harcban.

A kutatók Svédországban élő egyedülálló férfiak és nők kiadásait vetették össze. Megállapították, hogy mindkét nemnél az ennivaló és a nyaralás teszi ki az összkibocsátás több mint felét. Ezen belül is a nyaralás számlájára írható az emisszió nagyjából egyharmada a férfiaknál és a nőknél egyaránt. A szakemberek szerint a hús- és tejtermékek lecserélése növény alapú ételekre, valamint a repülős és autós helyett a vonatos nyaralásokra való átállás 40 százalékkal csökkenti az emberek éghajlatkárosító kibocsátását.

„A férfiak és a nők kiadásai nagyon sablonosak: utóbbiak többet költenek lakásdekorációra, egészségre és ruhákra, míg a férfiak többet költenek autóüzemanyagra, étteremre, alkoholra és dohánytermékekre”.

–mondta Annika Carlsson Kanyama, a svédországi Ecoloop kutatóvállalat munkatársa, a tanulmány vezető szerzője

A kutatók szerint a személyes kibocsátás csökkentését szolgáló étrend- és nyaralásbeli változtatások nem járnak együtt többletkiadásokkal, például nem kell elektromos autót vásárolni. „Ezek természetesen jelentős változtatások, de az embernek legalább nem kell új munkát találnia, vagy kölcsönt felvennie a bankban. Tehát ezek itt és most megvalósítható dolgok. Ugyanannyi pénzből gazdálkodik az ember, csak más dolgokat vásárol belőle” – magyarázta Kanyama.

Egy 2017-es tanulmány szerint egyéni szinten azzal járulhatnak hozzá az emberek a legjobban az éghajlatváltozás elleni harchoz, nem használnak autót és kerülik a repülést.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(Guardian/MTI)

search icon