Egyféle töltőt használhatunk a jövőben elektronikus eszközeinkhez
Egyféle töltőt használhatunk a jövőben elektronikus eszközeinkhez

Szakértőként a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) is részt vett az elektromos töltőeszközök szabványosításáról szóló uniós rendeletmódosítás megalkotásában, melyet az Európai Tanács elfogadott. Az új szabályozással uniós becslések szerint évi 250 millió eurót és ezer tonna elektronikus hulladékot spórolhatunk meg. 

A felhasználók unió-szerte évente 2,4 milliárd eurót költenek elektromos töltőkre, ugyanezek a leselejtezett eszközök pedig évi 11 ezer tonna elektronikus hulladékot termelnek. Az új uniós szabályozás célja, hogy a leggyakrabban használt akkumulátoros eszközeinket egységesen a legkorszerűbb, USB-C típusú töltőkkel használhassuk. A szabványosítás a mobiltelefonok és tabletek mellett, a fényképezőgépeket, az e-könyv-olvasókat, a vezeték nélküli fejhallgatókat, a hangfalakat és a billentyűzeteket, továbbá az egereket is érinti. A döntés nemcsak a fogyasztók kényelmét, hanem az elektronikus hulladékmennyiség csökkentését is szolgálja. 

Az új uniós szándék szerint ezzel elválhat egymástól az eszközök és a töltők kereskedelme. A tervek szerint egy piktogram jelöli majd a csomagoláson, hogy a készülék tartalmaz-e töltőt, vagy sem. Ha a gyors töltést és adatátvitelt biztosító USB-C szabvány egységessé válik, azzal uniós becslések szerint évi 250 millió eurót és ezer tonna elektronikus hulladékot spórolhatunk meg. 

Az egységesítést célzó folyamat tavaly ősszel indult az Európai Bizottság javaslata nyomán. A jogi folyamat október 24-én zárult le, melynek tárgyalási folyamatában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is részt vett. A tanács munkacsoportjában képviselt magyar álláspont kialakításához a hatóság javaslatokkal és szakmai véleménnyel járult hozzá. A rendeletmódosítás húsz nappal azután lép majd életbe, hogy az Európai Parlament és a Tanács elnöke is aláírta azt és kihirdették az Európai Unió Hivatalos Lapjában. 

(NMHH)

search icon