A fészkelő baglyok nyomában
A fészkelő baglyok nyomában

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) legutóbb a telelő erdei fülesbaglyok felmérése kapcsán kérte a lakosság segítségét idén januárban. A szervezet az évek során szerzett pozitív tapasztalatok alapján folytatja a fajra vonatkozó országos adatgyűjtést. Most a lakott területeken is leggyakoribb erdei fülesbaglyok fészkelő állományának felmérésében tudnak segíteni az emberek.

Első pillantásra lehetetlen feladatnak tűnhet éjszakai életmódot folytató, számunkra láthatatlanul mozgó madarak amúgy is rejtett költőhelyének megkeresése. Szerencsére a fészkelő baglyok felmérése egyike a létező legegyszerűbb madármegfigyelési, adatgyűjtési módszereknek – ehhez ugyanis a madarakat nem is kell látni!

Az MME felmérésének lényege, hogy az esti szürkület óráitól alkalmanként hallgatózzunk néhány percet az erkélyről, az emeleti ablakból, a tornácról, a kertből, az utcán, parkban sétálva – és ezt hetente egy-két alkalommal ismételjük meg egészen júniusig. Eközben pedig a fiókák jellegzetes, mással össze nem téveszthető hangját keressük.

Ha hallottuk vagy láttuk a fiókákat, esetleg az etető szülőket, a felhívás honlapoldaláról letölthető elektronikus űrlap gyors és egyszerű, akár okostelefonon is elvégezhető kitöltésével tudunk adatainkkal hozzájárulni a faj országos elterjedési térképének pontosításához.

(Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület)

search icon