A német áramfogyasztás majdnem felét a megújulók fedezik
A német áramfogyasztás majdnem felét a megújulók fedezik

2022 első félévében a német áramfogyasztás 49%-át megújuló energiaforrások adták, mely 6 százalékpontos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A tendencia háttérben leginkább a kedvező időjárási körülmények, az intenzívebb napsütés és magasabb szélsebesség áll.

Ezzel együtt az ország áramfogyasztása összességében 0,8%-kal 281 milliárd kilowattórára (kWh) csökkent 2022 első hat hónapjában. Ehhez járult hozzá 139 milliárd kWh-val a megújuló alapú termelés, amely a szélenergia mellett a nap-, a víz-, a biomassza, a hulladék- és a geotermikus energiát is magában foglalja.

Mindebből a legnagyobb részesedése a szárazföldi szélenergiának volt, mely egymagában 59 milliárd kWh-t termelt, 23%-os növekedést produkálva az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

A közben a hagyományos, nukleáris és fosszilis forrásból származó energiatermelés 6,7%-kal volt alacsonyabb, mint 2021 azonos időszakában. Ahogy a Reuters írja, Németország tavalyra már 39%-kal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását 1990-es szinthez képest, de 2030-ra 65%-os csökkenést szeretne elérni. Ezt nagyrészt a szén-dioxid-mentes megújuló energiaforrásokból szeretnék fedezni.

search icon