A termelői piacok több mint harmada bezárt a járvány miatt
A termelői piacok több mint harmada bezárt a járvány miatt

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint szükségtelenek voltak a bezárások. A szervezet elnöke az InfoRádió érdeklődésére azt mondta, jó néhány önkormányzattal összevesztek, amelyek nem kerestek és találtak megoldást arra, hogyan működtessék a termelői piacaikat a járványidőszak alatt.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara önkéntes adatszolgáltatáson alapuló piackeresőt működtet, ahol korábban mintegy 288 termelői piac regisztrálta magát.

A pandémia kezdetén azonban ezek közül számos bezárt, szűnt meg végleg és a számuk kétszáz alá esett. „A rendelkezésre álló adatok alapján a 2020-as tavaszi leálláskor mintegy 101 piac zárt be, ezen felül 77 esetében valamilyen működési zavar is keletkezett” – fogalmazott.

A kamara elnöke szerint „Annak is van értelme, ha általában beszélünk a rövid ellátási lánc ezen formájáról, és természetesen a konkrét termelői piac reklámozásával is nagyon sokat el tudunk érni” – fejtette ki.

Hiszen a jó minőségű, biztonságos élelmiszerek beszerzése, igazodva a helyi adottságokhoz, akár egy turisztikai attrakcióval megfűszerezve, az tetszik az embereknek – mondta Győrffy Balázs.

(Forrás: infostart.hu Kép: pexels.com)

search icon