A világ népessége hamarosan eléri a 8 milliárdot
A világ népessége hamarosan eléri a 8 milliárdot

A becslések szerint még idén átlépheti a 8 milliárd főt a világ népessége. Bár az ENSZ nemrégiben november 15-ben határozta meg ennek pontos időpontját, valójában képtelenség megmondani, hogy pontosan mikor következik be – igazából ez bármelyik nap bekövetkezhet. Az előrejelzések egy része szerint hamarosan a csúcspontot is elérhetjük, ami után fokozatosan csökkenésnek indul az emberiség létszáma.

Ezen jövőképek szerint talán már a 10 milliárdot sem fogja elérni az emberiség lélekszáma, és az igazi problémát nem az egyre nagyobb népességrobbanás, hanem az elöregedő nemzetek és a munkaképes korú lakosság csökkenése jelentheti majd. A születések száma világszerte olyan gyorsan csökken, hogy a csúcsot nagyjából egy generáción belül el is érhetjük.

A Wall Streat Journal cikkében nem csupán az ENSZ modelljét, hanem független kutatócsoportok eredményeit is összeveti. Ezek némelyike sokkal összetettebb modellekkel dolgozik, így vélhetően valamivel pontosabbak az eredményeik is.

Ami a modellek többségében erős összefüggés mutatkozik az oktatás, az egészségügy illetve a lakhatás minőségének emelkedése és a termékenységi mutatók között. Ennek megfelelően a század végére akár 2,9 milliárd is lehet Afrika népessége, míg ha gyors fellendülés megy végbe az említett területeken, a népességszám nem kúszik 1,7 milliárd fölé. Ezek persze még mindig csak becslések de jó támpontot adnak ahhoz, hogy mire számíthatunk a különféle szcenáriók esetén.

Az mindenesetre biztosra vehető, hogy a fejlődő országokban a század közepéig még jelentős népességnövekedés fog végbemenni. Ennek több mint a fele ráadásul csupán 8 országra korlátozódik majd: a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Egyiptomban, Etiópiában, Indiában, Nigériában, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken és a Tanzániában.

Így változott az emberiség lélekszáma az elmúlt 100 ezer évben

Két évvel ezelőtt a The Lancet folyóiratban megjelent tanulmány szerint a világ népessége a következő évtizedekben növekedni fog, majd 2064-ben 9,7 milliárd fővel tetőzik. Ezt követően 2100-ra 8,8 milliárdra csökken. Ha ez valóban bekövetkezik, akkor a 14. század közepe, a pestis járványok korszaka óta, először csökkenne a világ népessége.

Borítókép: Zakir Hossain Chowdhury/NurPhoto via Getty Images

search icon