A világ vezetői elköteleződtek a globális éhezés elleni küzdelem mellett az ENSZ történelmi csúcstalálkozóján
A világ vezetői elköteleződtek a globális éhezés elleni küzdelem mellett az ENSZ történelmi csúcstalálkozóján

Az ENSZ Food Systems Summit, azaz élelmezési rendszerekkel foglalkozó első csúcstalálkozója keretében a világ vezetőit nemzeti és regionális szinten kívánta ösztönözni az ENSZ 17 fenntartható fejlődési céljának (SDG) megvalósításában, kiemelten az az élelmezési rendszerek átalakításában. A csúcstalálkozón a világ több mint 85 államfője tett kötelezettségvállalásokat.

A legutóbbi IPCC-jelentés nyomán, amely az ember okozta globális felmelegedésre vonatkozó „vörös kódot” állapított meg, az Egyesült Államok kormánya 10 milliárd dollárt ígért a klímaváltozás és az élelmezésbiztonság problémájának kezelésére. Az összeg felét belföldön fogják befektetni, annak elismeréseként, hogy minden országnak, még azoknak is, amelyek élelmiszer-felesleget termelnek, lépéseket kell tennie a táplálkozás javítása és az élelmiszer-rendszerüknek a változó éghajlathoz való igazítása érdekében.

A COVID-19 világjárvány akár 124 millió emberrel is növelte a szegénység szintjét, az alultápláltság pedig mintegy 9,9 százalékkal.

Jacinda Ardern Új-Zéland miniszterelnöke, bejelentette, hogy országa csatlakozik az őslakos népek élelmezési rendszereinek koalíciójához. Más országok, köztük Honduras, Szamoa, Peru és a Fülöp-szigetek is támogatást ígértek az őslakosok jogaiban.

Mi, a globális közösség nem teljesítjük az éhezés felszámolására tett ígéreteinket.

– mondta Sauli Niinistö finn elnök.

Sheikh Hasina, Banglades miniszterelnöke kiemelte, hogy minőségi élelmiszert kell biztosítani mindenkinek. Hasonlóképpen Burkina Faso is elkötelezte magát amellett, hogy alkotmányába foglalja az élelemhez való jogot. Kambodzsa ígéretet tett arra, hogy a nemek közötti egyenlőség előmozdítására, valamint a fiatalok és nők számára munkalehetőségek teremtésére törekszik.

Ahogyan a környezetünk, a népek és az élelmezési rendszerek mélyen összefonódnak és kölcsönösen fenntartják egymást, úgy a mi válaszunknak is fenntarthatónak kell lennie, a mi és a jövő nemzedékek érdekében.

mondta Josaia Voreqe Bainimarama, a Fidzsi-szigeteki Köztársaság miniszterelnöke

Az Egyesült Arab Emírségek bejelentette az Egyesült Államokkal közösen indított mezőgazdasági innovációs missziót (AIM) az éghajlatváltozással kapcsolatban.

A leleményesség erejét kell felhasználnunk az élelmiszerrendszerek fejlesztésére, hogy azok biztonságos, tápláló, megfizethető és mindenki számára hozzáférhető élelmiszert biztosítsanak, miközben megóvjuk a természeti erőforrásokat és küzdünk az éghajlati válság ellen.

mondta Tom Vilsack, az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztere.

Az összes beadványt egy hivatalos kompendiumban gyűjtik össze, míg az összes kötelezettségvállalást egy online kötelezettségvállalási nyilvántartásban helyezik el.

Melinda Gates, a Bill & Melinda Gates Alapítvány munkatársa bejelentette továbbá, hogy a táplálkozásra összpontosító 922 millió dolláros új ötéves finanszírozást nyújt.

(Business Insider)

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon