Adományozás karácsonykor: kinek adjunk, mit adjunk?
Adományozás karácsonykor: kinek adjunk, mit adjunk?

Karácsonykor 33%-unk megy el templomba, 79%-unk eszik halat, 87%-unk ajándékozza meg szeretteit, és 89%-unk állít karácsonyfát, valamint már 2019-ben több mint 40 ezer forintot költöttek a háztartások ajándékra. De vajon mi lesz azokkal, akik nélkülöznek az ünnepi időszakban?

Ne ringassuk magunkat abban a hitben, hogy elég, ha karácsonykor adakozunk! Azonban nem kell rosszul éreznünk magunkat akkor sem, ha lehetőségeink azt engedik meg, hogy évente egyszer segítsünk, és ez éppen karácsonyra esik. Az adománynak ugyanis nemcsak fizikai értelemben van jelentősége, hanem lelkiekben is, és ennek bizony karácsonykor különösképpen megvan a szerepe.

Mi, magyarok hajlamosak vagyunk elmarasztalóan gondolni magunkra, pedig – hisszük vagy sem – többségünk (57%-unk) szokott adakozni. Fontosnak tartjuk, hogy a nálunk nehezebb helyzetben lévőknek segítsünk, és az adatokból úgy tűnik, hogy nem csak az év végén, bár a karácsony kétségkívül kiemelkedő alkalom.

Az adakozási tendenciák azt mutatják, hogy minden ötödik ember rendszeresen ugyanazt a szervezetet támogatja, míg a többiek alkalomszerűen, spontán adományoznak egy-egy alapítványnak. Sokan vannak, akik főként karácsonykor szeretnének segíteni a náluk rosszabb sorsúakon. Ezt az időszakot nevezhetjük az adományozás főszezonjának.

December az adakozás fő időszaka

A KSH adatain örömmel figyelhetjük meg, hogy egyre több adomány érkezik a nonprofit szervezetek részére, mind a cégektől, mind pedig a magánszektorból. Az is jól látszik, hogy az adakozásban kimagaslik a december hónap, nyilvánvalóan a karácsony miatt. Az egész éves támogatások 30%-a köthető az év utolsó hónapjához.

Jó látni, hogy hazánkban is terjed az a gyakorlat, hogy a vállalatok egy magas költségvetésű évzáró buli helyett inkább jótékony célra fordítják a pénzt, így a dolgozókat nem a céges parti, hanem a közös adományozás köti össze.

A vállalati adományozás témaköréhez hozzátartozik – bár ez csak hab a tortán –, hogy a felmérések szerint a fogyasztók 55%-kal többet vásárolnak olyan cégek termékeiből, amelyekről köztudott, hogy jótékonykodnak. A társadalmi szerepvállalásban kiemelkedő vállalatok iránt a dolgozóik is lojálisabbak.

A cégek szerepénél azonban sokkal jobban foglalkoztat minket, hogy mi, magánemberek milyen módon adakozhatunk, hogy az adományunk a legjobb helyre kerüljön. Összegyűjtöttünk pár lehetőséget és szervezetet, akiken keresztül még az utolsó pillanatban is adhatunk.

máltai szeretetszolgálat
adomány
Élelmiszer-adományok szortírozása a Máltai Szeretetszolgálatnál.

Az adományozás sosem lomtalanítás

Elsődleges és legfontosabb szabály, hogy az adakozást ne régi, használhatatlan holmijaink szelektálására használjuk. Csak olyan tárgyakat adjunk, amelyeknek mi is örülnénk! Az is fontos, hogy ne egy 19. századi szegénységkép éljen bennünk, legyünk tisztában azzal, hogy a nehéz helyzetben lévőknek ugyanúgy 21. századi igényeik vannak, akárcsak nekünk!

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője egy korábbi interjúban így fogalmazott a cipősdobozokba kerülő adományok kiválasztásáról: „A rászoruló gyerekek is meglepetésre vágynak, és nem biztos, hogy a használt ruhának, cipőnek örülnek a legjobban. Még akkor sem, ha éppen erre lenne szükségük.”

Tehát ha úgy döntünk, hogy karácsonykor gyerekeknek ajándékozunk, akkor tartsuk szem előtt a meglepetés fontosságát!

A karácsonyi adomány a léleknek is szól

Az előző gondolattal egybevág a Máltai Szeretetszolgálat véleménye is, miszerint adakozáskor szem előtt kell tartani, hogy az adomány nem csupán a rászoruló emberek fizikai szükségleteire adott válasz: nemcsak a testnek adunk, hanem a léleknek is. A jó állapotú célzott adományok abban is segítenek, hogy a krízishelyzetbe került emberek visszanyerjék méltóságukat, és érezzék, nincsenek elfeledve. A törött játék, szakadt mesekönyv azt üzenheti, nekik ez is elég jó lesz.

Időben gondoskodjunk a karácsonyi adományról!

Ne feledjük, ilyenkor rengeteg adomány érkezik be az ország minden sarkából, amit a szervezeteknek szortírozniuk kell, és el kell juttatniuk a rászorulóknak, ráadásul mindezt szenteste előtt! Ez nagy logisztikai feladat. Számoljunk azzal, hogy a szeretetszolgálatoknál is családos emberek dolgoznak, akik ugyanúgy a szeretteikkel akarják tölteni a karácsonyt, akárcsak mi! Ezért ne várjuk el, hogy korlátlanul ráérjenek, és főként ne zaklassuk őket ideges hangvételű telefonokkal, hogy mikor jönnek már az adományunkért! Már december elejétől vannak adakozási lehetőségek, időben juttassuk el az adományunkat a kiválasztott helyre!

Ha karácsonyi adomány, akkor cipősdoboz

Évek óta az egyik legkedveltebb és legikonikusabb adakozási forma, a cipősdobozos ajándék. Talán azért is, mert személyesebb meglepetéseket is bele tudunk csempészni a dobozba. Ebben a kezdeményezésben a Baptista Szeretetszolgálat jár az élen, évről évre újra meghirdetik programjukat. Idén több korosztályra lebontva gyűjtötték az ajándékokat. Volt lehetőség online pénzadományra is, amelyet felhasználva a szeretetszolgálat munkatársai állítottak össze dobozokat. Sajnos az, aki csak most kapcsolt, az idén lemaradt erről, mivel a cipősdobozos gyűjtések december 19-ig voltak elérhetőek.

Tartós élelmiszer ajándékba

Másik igen hasznos ajándék az élelmiszer, ami megtölti a rászoruló családok ünnepi asztalát, és karácsonyi hangulatot teremt. Ezt is érdemes időben elkezdeni, de aki még nem tette meg, a Spar üzleteiben, a Máltai Szeretetszolgálat pultjainál december 21-ig van lehetősége adományozásra. Térképen is megnézhetjük, hogy van-e a közelünkben gyűjtésben résztvevő áruház. Azt is nyomon követhetjük, hogy az advent egyes napjain mekkora adományok gyűltek össze. Itt is van olyan lehetőség, hogy nem az élelmiszert vesszük meg, hanem szimbolikus élelmiszerjegyeket vásárolunk.

+ Glutén és laktózmentes termékek is kerüljenek a kosárba

Ha úgy döntünk, hogy ételt adományozunk, tartsuk szem előtt azokat a rászorulókat, akiknek valami ételallergiájuk van! A „mentes” élelmiszerek beszerzése magasabb áruk miatt fokozott nehézséget jelenthet az érintettek számára. Így ha kisebb is a „mentes” élelmiszercsomagunk, mintha hagyományos ételeket válogattunk volna össze, lehet, hogy mégis nagyobb segítséget jelent.

 Máltai Szeretetszolgálat
karácsonyi adomány
December 21-ig a Sparokban találunk adománygyűjtő standot a Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából.
Fotó: Máltai Szeretetszolgálat

Ha biztosra akarsz menni

Az Ökumenikus Segélyszervezet a legnagyobb hazai segítő szervezet, több évtizedes múltra tekint vissza, és szerteágazó palettán segít a rászorulóknak. Adventi adománygyűjtő kampányukat, a „szeretet.éhség.”-et – amelynek mézeskalácsos logója ikonikussá vált – idén már 26. alkalommal rendezték meg, és jelenleg ez Magyarország legnagyobb civil pénzgyűjtési projektje.

A beérkező pénzadományokból tűzifát, élelmiszercsomagot, meleg ételt és karácsonyi programokat biztosítanak a rászoruló családoknak. Az Ökumenikus Segélyszervezetnél nincs is kimondott időtartama a gyűjtésnek. Folyamatosan érkezhetnek be adományok, amelyek egész évben eljutnak a rászorulókhoz.

szeretet éhség
A szeretet.éhség. már 26 éve jelképe az adventi adományozásnak.

Segítség a háború miatt nélkülöző emberek számára

A nemzetközi gyökerű UNICEF idei karácsonyi gyűjtésével a szíriai háború menekültjein igyekszik segíteni. A befolyó összegekből takarókat és plédeket vásárolnak annak a 2,5 millió gyereknek, akik táborokban élnek. Ez is remek lehetőség, ha biztosan jó helyen szeretnénk tudni az adományunkat.

Mit, hová?
További szervezetek, ahol jó helyen lesz az adományod!

1. „Cipősdoboz” akció
Baptista Szeretetszolgálat
ciposdoboz.hu,
Leadási helyek: országszerte, lásd a honlapon!
Mit adhatsz? Játékok: kisautók, labdák, babák, plüssállatok, jojók, világító vagy hangot adó játékok (extra elemmel).
Iskolai eszközök: tollak, ceruzák, számológépek, zsírkréta, kifestők, jegyzettömbök.
Higiéniai eszközök: fogkefe, fogkrém, szappan, fésű.
Egyéb: cukorkák, nyalókák, rágó, napszemüveg, pólók, játékékszerek, hajgumik, órák, kis képeskönyvek.

2. Magyar Máltai Szeretetszolgálat
maltai.hu
Mit adhatsz? Élelmiszer, textil, ruhanemű, számítástechnikai és irodatechnikai eszközök, szoftverek, gépek, járművek, gyógyászati segédeszközök, műszerek, gyógyszerek, vegyszerek, tisztítószerek.

3. Nagycsaládosok Országos Egyesülete
noe.hu
Mit adhatsz? Tartós élelmiszer, bébi- és gyermekruha, használható számítógépek, gyermekjátékok, könyvek.

4. Dévai Szent Ferenc Alapítvány
szentferencalapitvany.org
Mit adhatsz? Pénzbeli adományon túl önkéntesek munkájára is szükség van, illetve keresztszülőprogram is létezik.

5. SOS Gyermekfalu Magyarország
www.sos.hu
Mit adhatsz? Pénzbeli adományozásra van lehetőség.

6. Magyar Vöröskereszt
voroskereszt.hu
Mit adhatsz? Pénzbeli adományon túl önkénteseket is várnak.

7. Magyar Gyermekmentő Alapítvány
mgya.org
Mit adhatsz? Pénzbeli adományozásra van lehetőség.

8. Gyermekétkeztetési Alapítvány
gyea.hu
Mit adhatsz? Pénzbeli adományozásra van lehetőség.

9. Bethesda Kórház Alapítvány
bka.hu
Mit adhatsz? Pénzbeli adományozásra van lehetőség.

10. Mikulásgyár
mikulasgyar.hu
Mit adhatsz? Tartós élelmiszer, higiéniai termékek, játék és ajándék.

search icon