Az árapály és az óceánok hullámzása az egész világ energiaigényét fedezhetné
Az árapály és az óceánok hullámzása az egész világ energiaigényét fedezhetné

Hatalmas és kiaknázatlan lehetőségeket rejt a tengerek energiájának kinyerése, mely becslések szerint sokszorosan fedezhetné a világ teljes energiaigényét, ráadásul a többi megújulóval szemben jóval kiszámíthatóbban.

Ha a megújuló energiák szóba kerülnek, akkor zömmel a szél– és napenergiára asszociálunk, pedig a tenger mozgásából származó energiát még ezeknél is hatékonyabban és főleg kiszámíthatóbban lehetne megtermelni — írja a Másfélfok.hu.

A Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) becslései szerint az óceánok megújuló energia potenciálja többszöröse az emberiség energiaigénynek: 45 000–130 000 TWh közöttre tehető, míg a globális energiaigény 2019-ben 25 814 TWh volt.

Mint írják, jelenleg csupán MW beépített kapacitás áll rendelkezésre az óceánok energiájának kihasználására, melynek több mint 90%-át egy francia és egy koreai árapály-erőmű teszi ki, azonban a szakértők szerint ez a mennyiség gyorsan változhat.

Az óceáni energia egyik legnagyobb előnye az lehet, hogy a legkiszámíthatóbb megújuló erőforrásnak számít, melyet a szél- és naperőművekkel kombinálva, vagy jól megtervezett pontokon elhelyezve erősen csökkenthető lehet az ingadozás mértéke.

Az erőművekből többféle ismeretes, mi is mutattunk már be közülük néhányat. Az egyik mára kiforrott változat az árapály-erőmű, melynél a gát két oldala közötti vízszintkülönbségből fakadó potenciális energia különbséget alakítják mozgási energiává majd elektromossággá. Ennek elterjedése azonban nem várható környezeti hatásai és költségei miatt.

A másik változat a jelenleg még sokféle formában létező és nem teljesen kiforrott technológia, mely az árapály áramlatok mozgási energiáját hasznosítja. Az egyik igen ígéretes verziót például úgy kell elképzelni, mint egy tenger fenekére helyezett szélturbinát. Ezek mellett a cikk kitér a legtöbbször szárazföldön alkalmazott de vízre is telepíthető megoldásokra, mint amilyenek például a lebegő napelemek vagy a szélturbina-platformok.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon