Az autógyártóknak és a légitársaságoknak sem tetszik az új EU-s klímaterv
Az autógyártóknak és a légitársaságoknak sem tetszik az új EU-s klímaterv

A két iparág képviselői jelezték, hogy az előirányzott átállás túl gyors, így a rájuk nehezedő teher is túlzottan nagy lenne. Többen úgy vélik, hogy nem lehet elérni a zéró szén-dioxid-kibocsátást a két területen.

Az Európai Autógyártók szervezetének (ACEA) közleménye például azt írta: „Minden opciót ki kell használnunk a karbonsemlegesség felé tartó úton: a nagyon hatékony belső égésű motorokat, a hibrideket és a hidrogén meghajtású járműveket is”. Ezzel utalnak arra, hogy a javaslatcsomag szerint 2035-től lényegében csak elektromos autók kerülhetnének forgalomba az EU-ban.

Mi azt kérjük az Európai Unió intézményeitől, hogy ne tegyenek kötelezővé egy speciális technológiát, és ne tiltsanak be másokat, ehelyett inkább az innovációra koncentráljanak.

–írja Oliver Zipse, a BMW igazgatóságának elnöke, aki egyben az ACEA élén is áll.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, több nagy autógyártó is tervezi a fokozatos átállást az elektromos-üzemű gépkocsikra. Az Audi például 2033-tól kizárólag elektromos meghajtással szerelt autókat gyártana.

Ahogy a Fit for 55 nevű, az Európai Bizottság által a héten bemutatott klímavédelmi javaslatcsomagról szóló cikkünkben írtuk, több környezetvédő szervezet szerint is elkésett és nem elég határozott a légiközlekedés kibocsátási kereteinek, illetve megadóztatásának szabályozása. Ennek ellenére a légitársaságok nemzetközi szervezete, az IATA is tiltakozik az új tervek ellen.

A légiforgalomnak nincs szüksége büntetőintézkedésekre. Kontraproduktív lenne az unión belüli légi utakon felhasznált kerozin fokozatos megadóztatása.

–állítja a IATA

A hvg.hu a francia Le Monde cikke alapján írja, hogy jelenleg a kerozin, szemben például a közúti közlekedésben használt üzemanyagokkal, teljesen adómentes. Az Európai Bizottság tervezet ezen kíván változtatni, és a következő 10 év alatt fokozatosan növekvő kulccsal adóztatná a kerozint. Ettől részben azt is várják, hogy az emelkedő költségekkel párhuzamosan egyre nagyobb lesz a bioüzemanyagok aránya a légiközlekedésben.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon