Elindult a bőrrák elleni nyári kampány
Elindult a bőrrák elleni nyári kampány

Új, háromszintű prevenciós stratégiát javasolnak a bőrrák elleni nyári érzékenyítő kampányukban a Magyar Dermatológiai Társulat (MDT) onkodermatológus szakértői.

A bőrrák elleni küzdelem bizonyítottan hatékony eszközeit és szakmai ajánlásait összefogó anyagban a szakértők határozott álláspontot képviselnek az esztétikai célú napozással, szoláriumhasználattal szemben, nyomatékosítják az önvizsgálat és az egyéni rizikók tudatosításának, továbbá a már diagnosztizált esetek adekvát kezelésének a fontosságát.

A Magyar Dermatológiai Társulat közleménye szerint, a korai stádiumban felismert bőrrák általában jól kezelhető; a betegség kialakulása tudatos UV-védelemmel, előrehaladása rendszeres önvizsgálattal és korszerű terápiákkal megelőzhető. Az MDT május végén induló érzékenyítő kampányának célja, hogy a bőrrák, ezen belül kiemelten a melanoma elleni küzdelem mindhárom pillérére felhívja a figyelmet.

Wikonkál Norbert bőrgyógyász, MDT-elnök arra hívta fel a figyelmet: időszerű leszámolni az öncélú napozáshoz, barnasághoz kapcsolódó tévhitekkel és egészségmítoszokkal. A bőr egészsége szempontjából a legegyszerűbb és leghasznosabb bőrgyógyászati tanács, hogy az esztétikai célzatú napozásnak, szoláriumhasználatnak nincs egészséges szintje.

Rámutatott ugyanakkor arra, hogy orvosi szempontból meg kell különböztetni a „napon tartózkodás” és a „napozás” fogalmát. A napon tartózkodás egyértelmű fiziológiai szükségesség, hiszen az UV-sugárzás – a D-vitamin képzésen túlmutatóan is – számos élettani folyamat fontos feltétele. A nagy testfelületet érintő, hosszabb ideig tartó, UV-védelem nélküli napozás ugyanakkor egyértelműen egészségkárosító hatású és kerülendő.

2022-ben, a kilenc hazai orvostársaság együttműködésével frissített ajánlás szerint, Magyarországon az ideális D-vitamin-ellátottság fenntartásához márciustól októberig a végtagokat, a vállat és az arcot érő direkt napsugárzás szükséges – az UV-B sugárzás erősségétől függően napi 15-30 percben. Az MDT elnöke szerint a nyári hónapokban a legalább 30-as, de még inkább az 50-es faktorszámú napvédő krémek és naptejek használata nemcsak nyaralás közben a vízparton fontos, de a szabadban végzett munka vagy sporttevékenység esetén is minden alkalommal.

Az ajánlás szerint ezek alkalmazása mindennapi rutinná kell, hogy váljon, amikor a hivatalos UV-index meghaladja a 3-as értéket. Erős UV-sugárzás esetén ugyancsak ajánlott testet fedő ruházatot és széles karimájú kalapot viselni. Általános ajánlás mindenkinek, hogy a legerősebb napsütést (ez általában kora délután jellemző) megelőző és követő 2 órában UV-védelem nélkül egyáltalán ne tartózkodjon a szabadban.

A tudományos élet hazai és külföldi képviselői a Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expón is részt vettek. Az egészségmegőrzéssel kapcsolatban számos előadás és értékes tanács hangzott el, felhívva a figyelmet a természet adta gyógymódok rendszeres alkalmazására.

(MDT)

Fotó: Canva

search icon