Kék Bolygó siker a Duna Régió Programban
Kék Bolygó siker a Duna Régió Programban

A Duna Régió Program (DRP) első pályázati felhívásának eredményei alapján a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány két projektje is zöld utat kapott.

Az Interreg Duna Régió Program Monitoring Bizottsága Bécsben tartott ülésén a 89 projektjavaslat közül 60-nak szavazott megvalósítási lehetőséget. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány két projekttel vesz részt a programban.

Szivacsváros projekt

Az egyik nyertes pályázat a „SpongeCity” szivacsváros projekt, amely 12 kísérleti település hidroklimatikus jellemzőit és vízgazdálkodási gyakorlatát elemzi. Ezen felül eszköztárat állít fel a szivacsvárosi intézkedések tervezésének támogatására, és helyi cselekvési tervek, megvalósíthatósági tanulmányok, továbbá demonstrációs beruházások részvételen alapuló kidolgozásával teszteli és népszerűsíti az eszközöket.

Fenntarthatóság a textiliparban

A másik projekt a „TEX-DAN”, amely a körforgásos gazdaság megvalósítását helyezi előtérbe a textil- és divatipari értékláncokban.

A fenntartható és körforgásos textilekre vonatkozó uniós stratégia alapján az európai textilfogyasztás a negyedik ágazat a környezetre és az éghajlatváltozásra legnagyobb hatást gyakorlók közül. Ez az ágazat a harmadik legnagyobb felelős a víz- és földhasználat, valamint az ötödik az elsődleges nyersanyagok felhasználása és az üvegházhatású-gáz kibocsátás tekintetében.

A textilipar és a kapcsolódó területek – beleértve a divatipart is – jelentősen hozzájárulnak a szennyezéshez, mind a termelési folyamatok, mind a hulladék tekintetében. A textilgyártás rendkívül erőforrás-igényes, ugyanakkor a textíliák újrahasznosítása nagyon korlátozott más iparágakhoz képest. Az újrahasznosítást akadályozzák a textíliákban és színezőanyagokban található különböző anyagok.

A projekt – a szereplők és az érdekelt felek ajánlásai révén – hozzájárul a textil- és divatiparral kapcsolatos helyi és regionális politikák korszerűsítéséhez, emellett a textil- és divatterületeken használt körforgásos technológiák (tervezés, gyártás és újrahasznosítás) bemutatására, cseréjére és előmozdítására összpontosít.

Célja többek között egy nyílt transznacionális együttműködési platform létrehozása a Duna-régió kulcsfontosságú érdekelt feleinek részvételével. Mindez olyan kis- és középvállalkozásokat jelent, amelyek fő tevékenysége a tervezés, a gyártás és az újrahasznosítás. A partnerek közé a regionális fejlesztési/innovációs ügynökségek, a politikai döntéshozók, a textilipari szövetségek, és a textilipari klaszterek tartoznak.

Az Interreg Duna Régió Program 60 jóváhagyott projektjében 830 intézmény vesz részt. Magyarország 96 intézménnyel, Szlovénia 87 intézménnyel és Románia 83 intézménnyel a legtöbb partnerintézménnyel rendelkező származási országok.

(Interreg)

search icon