EFOTT, a legzöldebb fesztivál
EFOTT, a legzöldebb fesztivál

Szerkesztőségünk ellátogatott egy igencsak nagyszabású fesztiválra. Az izgalmas programok mellett leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogyan lehet zölden megvalósítani egy ilyen volumenű rendezvényt.

Szerencsére manapság egyre inkább elvárás, hogy a kisebb és nagyobb eseményeket környezetbarát módon bonyolítsák le. Ezen a fesztiválon azonban egyedülállóan gondolták újra a fenntartható szórakozást.

Az idei EFOTT házigazdája a Magyar Agrár- és Élettudomány Egyetem (MATE), aki le is tudja zárni a biológiai körforgást, ugyanis nemcsak a fesztiválon keletkező, biológiai úton lebontható hulladék szelektív gyűjtését szervezi meg, hanem a lebontást és a komposztálását a helyszínen elő is készíti.

Itt történik az aprítás.

Kérdéseinkre Budai Marcell, az EFOTT sajtófőnöke és kommunikációs vezetője válaszolt.

Mi a legfőbb üzenet, amelyet a fesztivál keretében közvetíteni szeretnétek a fenntarthatóság és a környezetvédelem vonatkozásában?

Legfontosabb üzenetünk, hogy egy ekkora rendezvény is lehet zöld. Már csütörtökön rekordot döntöttünk. Eddig soha nem voltak annyian az EFOTT első napján, mint most. 2016-ban vagy 2017-ben voltak már 120 ezren a rendezvényen, tehát nem csak piciben lehet gondolkodni, ha fenntartható fesztiválról van szó. Az idei évben ezt a témát a MATE-nak köszönhetően tudjuk meglovagolni.

Az EFOTT, ugye, alapvetően az egyetemisták fesztiválja. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy főleg egyetemistákat várunk, hanem abban is, hogy a rendezvény az egyetemisták tulajdonában van. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) az Efott Kft. tulajdonosa, amelynek az elnökségét az egyetemi hallgatói önkormányzatok választják meg. Ilyen formán azt mondhatjuk, hogy az EFOTT a hallgatók tulajdona.

Nagyon fontos, hogy amikor egy egyetem a házigazdája a fesztiválnak, ez valamilyen új tudományos attitűdöt tesz hozzá ehhez az egészhez, ami utána velünk marad. Például akkor, amikor a Testnevelési Főiskola volt a házigazda, megszületett a „legsportosabb” fesztivál. Ha ma valaki kilátogat a fesztiválra, azt látja, hogy végtelen a sportolási lehetőség. A zöld hullámmal is ez a tervünk. Ebben nagyon sokat segít, hogy idén a MATE a házigazda. Azt szeretnénk, hogy a fenntarthatóság hosszú távon velünk maradjon.  

A fesztivál négy napján milyen keretek között valósul meg a környezetvédelem?

Igazából mi már régóta törekszünk arra, hogy szelektíven gyűjtsük a hulladékot. Ezt az idei évben azzal spékeljük meg, hogy a vegyes hulladéktól elkülönítve gyűjtjük a komposztálható és a biológiai úton lebontható hulladékot. Utólag is szoktuk szelektálni a hulladékot, hiszen nyilván előfordul, hogy a buli hevében az egyetemisták nem pontosan oda dobják a szemetet, ahová való. A hulladékot egyébként a MATE itt helyben komposztálja a hulladékfeldolgozó területünkön. A végső célunk az, hogy annak a vegyes hulladéknak a mennyisége, amellyel már tényleg nem lehet semmit kezdeni – nem lehet újrahasznosítani, és csak növelni fogja valahol valamelyik szemétdombot –, a nullához közelítsen.

Emellett a poharak használatának a rendszerét is beépítettük ebbe a körforgásba. Ez azt jelenti, hogy idén nincs repohár, nincs semmilyen tokenes rendszer, hanem olyan PLA-poharakat használunk, amelyek szintén komposztálhatók. Az evőeszközök, tányérok tekintetében szintén ezt alkalmazzuk. Fából, illetve papírból készült eszközöket használunk, amelyek szintén mind mehetnek később a komposztálóba.

A komposztálógép belseje

Lesznek a fenntarthatósággal kapcsolatos programok vagy előadások?

Igen, lesznek programok is. Egy prezentáció keretében a MATE standján például bemutatják, hogyan is működik ez a rendszer. Kicsiben lehet majd látni a darabolás és a komposztálás folyamatát. Ezenkívül előadásokat hallhatunk a témában a civil színpadon.

Fesztiválszervezőként hogyan látod, mennyire elvárás a látogatók részéről a környezetvédelem?

Szerintem ez nem tudatos elvárás a részükről, de tudat alatt bennük van. A mai világban, főleg a Z-generáció számára nagyon fontosak a love brandek. Tehát ahhoz, hogy bármilyen márkához, termékhez, rendezvényhez kötődni tudjanak, az kell, hogy love brand legyen számukra. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a termék olyasvalamit képviseljen, ami számukra is fontos. Ezért világszerte tapasztalható, hogy a nagy cégek már nemcsak a saját tevékenységükkel foglalkoznak, hanem egyre hangsúlyosabban részt vesznek a társadalmi felelősségvállalásban. A zöld tudatosság pedig kiemelt szempont a mai fiatalok számára. Szerintem ha megkérdezünk itt egy fiatalt arról, hogy ő mit vár el egy fesztiváltól, akkor nem fogja azonnal azt mondani, hogy legyen zöld a rendezvény. De ha a rendezvényen tapasztalják a zöld szemléletet, biztos vagyok benne, hogy ezt mindenki nagyon pozitívnak tartja.

Komposztálógép

Mik az eddigi tapasztalatok a közönség részéről?

Biztos, hogy nem lesz 100 százalékos a hallgatók sikerrátája a megfelelő szemetesekbe való beletalálás tekintetében, de valószínűleg nem lesz olyan sok a tévedés, hogy ezt az utólagos válogatáskor ne tudnánk kezelni.

Más fesztiválok is próbálkoznak zöld törekvésekkel. Miben más az EFOTT a többi rendezvényhez képest?

A EFOTT-on a bio hulladék kezelése az, ami egyedülálló talán világszinten is. Egyébként a MATE oldalán olvasható egy összefoglaló arról, hogy hogyan fesztiválozzunk zölden. Remekül összeszedték a fontos pontokat. Illetve a barna kukáinkon QR-kódok találhatók, melyek szintén segítenek hozzájutni az említett információkhoz.

A fesztiválon megtalálható barna kukák, QR-kóddal

Szerkesztőségünk tapasztalata

Habár mi a második napon látogattunk ki a fesztiválra, nyoma sem volt az előző esti embertömeg szórakozásának. A szelektív kukák rengeteg helyre ki voltak helyezve, és szinte mindenhol ott virított az információs QR-kódos matrica is. A MATE standján kicsiben meg lehetett nézni, hogyan működik a komposztáló- és az aprítógép, illetve különböző információs táblák és anyagminták mutatták be a folyamatot.

Megkérdeztünk néhány fiatalt arról, hogy számukra mennyire fontos az, hogy egy fesztivál zöld legyen, illetve a saját jó és rossz szokásaikról a környezetvédelem tekintetében.
A válaszok többségéből az derült ki, hogy előzetesen nem volt az az elvárásuk, hogy kifejezetten zöld legyen a rendezvény, de mindenki teljes mértékben pozitívnak és követendőnek tartotta a törekvést. Azt vallották, hogy könnyebb úgy környezettudatosnak lenni, ha ezt a körülmények eleve lehetővé teszik, és nem saját magunknak kell erre szórakozás közben odafigyelniük.
A megkérdezettek a mindennapokban szinte kivétel nélkül szelektíven gyűjtik a műanyag palackokat, és néhányan vegán életmódot folytatnak. A rossz szokások között leginkább a nejlonzacskó használata, illetve a nem utántölthető kozmetikai és egyéb csomagolások hangzottak el.

search icon