Egyre több alternatív hajtású kocsit adnak el az EU-ban
Egyre több alternatív hajtású kocsit adnak el az EU-ban

A tavalyi év utolsó negyedében az alternatív hajtású autók az Európai Unióban forgalomba helyezett új autók 34%-kát adták, ebből pedig 16,5% volt tisztán elektromos modell.

Az index számolt be az ACEA, az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezetének friss jelentéséről, mely számos érdekes adatot tartalmaz. Például azt, hogy 2020 utolsó három hónapjában közel 1 millió alternatív hajtású autót helyeztek forgalomba az EU-ban, ami 143,9%-kal több, mint egy évvel korábban.

Az Európa-szerte megfigyelhető erős növekedés részben annak tudható be, hogy az unió legtöbb országában állami támogatások bevezetéséről döntöttek korábban. A legnagyobb növekedés egyébként Németországban volt, 236,6%, míg egyetlen tagállamként Ciprus volt az ahol nem következett be növekedés.

Az ACEA szerint Magyarországon is jelentős növekedés figyelhető meg. A negyedik negyedévben 2531 ECV (külső forrásból elektromos árammal tölthető) autót helyeztek forgalomba a 2019-es 896 után, HEV (hibrid elektromos) autóból pedig 11,8 ezret, 3 ezer után.

A növekedéssel párhuzamosan a tavalyi évben csökkent a belső égésű motorok részaránya is az EU-ban. 2019-hez képest a dízelek 31,6%-ról 28%-ra, míg a benzinesek 57,8%-ról 47,5%-ra estek vissza.

(index)

search icon