Elképesztően magas Kína üvegházhatású gázkibocsátása
Elképesztően magas Kína üvegházhatású gázkibocsátása

Egy friss jelentés szerint Kína több üvegházhatású gázt bocsátott ki 2019-ben, mint az iparilag fejlett országok együttvéve, beleértve az Egyesült Államokat is.

A Rhodium Group nevű elemzőcég tegnap nyilvánosságra hozott jelentése szerint az elmúlt három évtizedben Kína kibocsátása háromszorosára nőtt, az elmúlt két évben pedig már a globális emisszió 27%-át adta.

Ehhez képest a második legnagyobb szennyező Egyesült Államok „csupán” 11%-al, míg India 6,6, az Európai Unió pedig 6,4%-al veszi ki részét az összkibocsátásból.

És bár a világ nagy részén tavaly némileg csökkent a kibocsátás a koronavírus gazdasági hatásai miatt, az ázsiai szuperhatalom ekkor is 1,7%-al többet bocsátott ki.

Hszi Csin-Ping kínai elnök az áprilisi amerikai klímacsúcson megerősítette korábbi ígéretét, miszerint országa 2030-ra eléri az kibocsátási csúcsát, majd az ezt követő 20 évben teljesen szén-dioxid semlegessé teszi gazdaságát.

Bár a megújuló erőforrások egyre olcsóbbak és jelenleg is Kína az egyik legnagyobb beruházó az iparágban, egyelőre folytatja széntüzelésű erőműveinek építését is, mert a gazdasági növekedés egyelőre ezekre a rendkívül szennyező, ám olcsó erőművekre épül.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(vg.hu)

search icon