Először számoltak meg elefántokat a világűrből

Először számoltak meg elefántokat a világűrből
Először számoltak meg elefántokat a világűrből

Először sikerült megszámolni állatokat mesterséges intelligenciával összekapcsolt műholdkamerákkal nagy kiterjedésű földrajzi térségében, ami fontos lépés a veszélyeztetett fajok populációinak megfigyelése terén.

Az új megfigyelési technika lehetővé teszi, hogy hatalmas területekről készítsenek felvételeket percek alatt, ami hasznos alternatívát biztosít az alacsonyan szálló repülőgépekből végzett állatszámláláshoz. A területet pásztázva a műhold képes néhány percenként több mint ötezer négyzetkilométernyi térség képanyagát összegyűjteni.

Ehhez a kutatók a 2014-ben felbocsátott Worldview-3 műhold által készített képeket használták. A felvételeket a Bathi Egyetem számítógépes tudósa, Olga Isupova által fejlesztett mesterséges intelligenciát alkalmazó algoritmus elemzi ki. Ennek segítségével sikerült az afrikai elefántok vándorlását a terepviszonyoktól függetlenül megfigyelni, ráadásul az automata módszer ugyanolyan pontossággal érzékelte az állatokat, mint amilyen pontosságot emberi megfigyeléssel lehet elérni.

A pontos megfigyelés létfontosságú a fajok megmentése érdekében. Tudnunk kell, hol és hányan vannak az állatok.

-mondta Isupova.

Az afrikai elefántok populációja meredeken csökkent a múlt században az orvvadászat és az élőhelyük széttöredezése miatt. Mintegy 40-50 ezer egyed maradt a vadonban, a fajt veszélyeztetettként tartják számon, ezért is nagyon fontos a megfigyelésük, amely a műhold és az algoritmus segítségével az állatok megzavarása nélkül folyhat, miközben a tudósoknak sem kell veszélyes körülmények között a terepen dolgozniuk.

A műholdas képfelbontás néhány évente növekszik és minden ilyen növekedés lehetővé teszi, hogy kisebb dolgokat figyeljünk meg nagyobb részletességgel.

-mondta a kutatónő abban a reményben, hogy hamarosan kisebb fajokat is meg lehet figyelni az űrből.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(phys.org/MTI)

search icon