Ezeket a mosogatógépeket érdemes megvásárolni – termékteszt a TVE-től
Ezeket a mosogatógépeket érdemes megvásárolni – termékteszt a TVE-től

Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége, az Energy Star szerint mosogatógép használatával évente akár 230 óra házimunkát is megspórolhatunk, ráadásul hatékonyabb vízgazdálkodást is jelent, mint a kézi mosogatás. S ha ezen felül arra is odafigyelünk, hogy energiahatékony modellt válasszunk, akkor több szempontból is jól bánunk magunkkal és a környezetünkkel. A Tudatos Vásárlók Egyesülete utánajárt, hogy jelenleg mely termékek felelhetnek meg az említett szempontoknak, és mi mindenre érdemes figyelnünk mosogatógép vásárlásakor.

Vásárlás előtt érdemes átgondolni, hogy kisebb (6-8 terítékes) vagy nagyobb (12-16 terítékes) gépre van-e szükségünk. Csak azért ne válasszunk kisebbet, mert kevesebbet fogyaszt, hiszen, ha egyébként sokszor be kell kapcsolnunk, mert nagy a család, akkor nem járunk vele jobban, mint egy nagyobb kapacitású, de ritkábban üzemelő verzióval. Az sem mindegy, hogy hova helyeznénk el a készüléket a lakásban, ugyanis részben vagy teljesen beépíthető, illetve szabadon álló változatok kaphatóak normál és keskeny kivitelben. A részben vagy teljesen beépíthető modellek előnye, hogy előlapjuk összehangolható a többi konyhabútorral.

Érdemes utánajárnunk a mosogatógépek tisztítási és szárítási hatékonyságának, energia- és vízfogyasztásának. Információt gyűjtenünk a termékek használhatóságával kapcsolatosan, mert jó, ha viszonylag egyszerűen és egyértelműen tudjuk használni, tisztítani. Ha jellemzően éjszaka kapcsolnánk be, akkor az sem mindegy, hogy mennyire zajosak működés közben, és tudunk-e mellettük zavartalanul aludni. Ezeknek a szempontoknak járt utána a Tudatos Vásárlók Egyesülete legfrissebb mosogatógép tesztjében, melyben 126 termékről tudhatunk meg részletes információkat. A teszt fogyasztóvédő szervezetekkel együttműködve, egységes módszertan alapján készült, és ami fontos, hogy gyártóktól független, valós tapasztalati és mérési úton szerzett mérések eredményeit mutatja.

A teszteredmények alapján elmondható, hogy a vizsgált modellek tisztítási és szárítási hatékonysága jó, illetve megfelelő. Az összességében 70% fölötti eredménnyel záró mosogatógépek átlagára 229 900 Ft-tól indul. Ez annyit jelent, hogy ugyan találhatunk jól teljesítő gépet ennél olcsóbban is, de a kedvezőbb árért cserébe kompromisszumot kell kötnünk az ügyben, hogy például milyen hosszú ideig tart egy-egy program, mennyire felhasználóbarát vagy éppen a víz- és energiafogyasztása nem lesz kedvező, amit utána a számlákon kompenzálhatunk majd.

Az élen több Bosch és Miele termék is végzett. Mielőtt a levegőbe csapnánk, hogy „Hát nem is csoda!”, jegyezzük meg, hogy a kiemelkedő modellek mellett például a Bosch SMV25EX00E terméke csak átlagosan vagy bizonyos vizsgált szempontok szerint átlag alatt szerepelt. Nem úszhatjuk meg az alapos kutatómunkát, ha olyan terméket szeretnénk a háztartásunkba, amelyikkel biztosan elégedettek leszünk. Pusztán márka vagy ár alapján dönteni nem más, mint egy jó kis zsákbamacska játék. Szórakoztató, de nem biztos, hogy nevetni fogunk a végén.

A tökéletes éjszakai alvótárs versenyt a Bosch SMV4ECX14E nyerte, mely 229 900 Ft-os átlagáron érhető el. A tesztek során ennek a mosogatógépnek a működését ítélték a legcsendesebbnek. De a Beko DFN26420X is szép eredményeket ért el e tekintetben, s ez a termék már 136 200 Ft-os átlagáron beszerezhető.

A tesztből részletesen kiderül az is, hogy melyik mosogatógép hogyan küzd meg a tányérok, műanyagok és fémedények tisztításával és szárításával. Egészen pontosan megnézhetjük, hogy mennyi vizet és áramot fogyasztanak a fő, illetve az Eco program lefutása alatt. A fő program során a legkevesebb vizet a Whirlpool WSIC 3M27 terméke fogyasztotta. Energiafogyasztási szempontból fő program esetén a Bosch SPV6ZMX23E gépe vitte a pálmát. Természetesen a mosogatógépeken található Eco program a fő programoknál kevesebbet fogyaszt, ezért érdemes ezeket választani használatkor. A tesztben szereplő termékadatlapokból az is kiderül, hogy mennyivel, és hogy ezért cserébe milyen hosszúra nyúlik a mosogatási ciklus.

S ha már megvan a kiválasztott mosogatógép, arra vonatkozóan is tudunk információt szerezni, hogy melyik tabletta vagy gél segíti majd a leghatékonyabban a mosogatást. Erről a Tudatos Vásárlók ingyenes tesztjében tudunk tájékozódni.

A mosogatógépek sokszor hibátlan állapotban, másodkézből is megszerezhetők, vásárlás előtt mindenképp érdemes átböngészni a használt készülékek kínálatát is. Ha meglévő készülékünket cseréljük le, akkor körültekintően járjunk el, kérjük az új terméket szállító boltot, hogy vegye át feleslegessé vált készülékünket, hiszen erre jogszabály kötelezi, vagy keressünk fel vele egy hulladékudvart.

A teljes teszt előfizetéssel megtekinthető itt:
https://tesztek.tudatosvasarlo.hu/mosogatogepek/teszt

search icon